A veteményes

Apránként haladt, de most parkolópályára került a veteményes téliesítése. Az elfagyott paprikákat, paradicsomokat a rengeteg gazzal együtt elégettük. A kukoricaszárak a füge mellett várakoznak. Nagyjából rend van. A szederhez még nem nyúltam, ahogy az eperágyáshoz sem, ahol most leginkább a tarack levelei hullámzanak a szélben. Szereztem hét kis bála szalmát, még nem tudom hova terítsem őket, azonkívül, hogy a tél alá vetéshez szánt ágyásra, miután ásóvillával nem felástam, de végiglazítottam. Ide petrezselymet sárgarépát szeretnék vetni valamikor januárban. Esetleg már decemberben, ha nagyon bizseregnek az ujjaim..
Képjo 040 
A levendulasövény tavasszal lesz rendbe hozva, átültetve, kipótolva. Akkor likvidálom az idetelepedett sóskabokrot, ami nagyon bántja Feri szemét. Az enyémet is, de én szeretem megenni, úgyhogy elviselem a látványát, annál is inkább, mert sóska csak ott nő a kertben, ahova nem is vetettem, de ott  sem nagyon virgonc. Ez a tő a kivétel.
Képjo 037 
Retek, mángold, fokhagyma, háttérben brokkoli és kelkáposzta.
Képjo 034
Az őszi, meglehetősen kései vetésű retkek mégis elkezdtek kerekedni. Egyelőre nehéz megmondani, hogy keserűbbek-e annál, amennyire csípősek, de még alakulhat a dolog, ha tovább híznak. Találtam egy fej karfiolt, de a csigák úgy döntöttek nem várják meg, hogy nagyobbra nőjön, úgyhogy leszedtem előlük. 
Képjo 035
A fokhagyma már rendesen megerősödött, de még fogok ültetni.

A nemrégiben vetett mák szépen kicsírázott, a tegnapi eső előtt még megvoltak az apró növendékek. Mára már csak hűlt helyüket találtam, azért sem hagyom magam, tavasszal vetek újra. 

Képjo 031
Régiek közül brokkolit minden héten többször szedek, apró rózsái finomak levesbe, körethez és Bálintnak a zöldségpürékbe.
Képjo 029
Zöldek közül a lekaszált répaföldről szedhető az újrahajtott petrezselyem, a rongyos hidegágyból a madárbegy saláta, a rukola, bárhonnan a tyúkhúr és a mángold.
  Képjo 024
Szegény folyontermő nem tud lazítani.


Megjegyzések

Dominika üzenete…
Meli, gyönyörű a kerted! A brokkoli külön nagyon tetszik, mert én nagyon szeretem, és irtó kíváncsi vagyok, hogy a házinak mennyiben más az íze a boltinál...
Zzev üzenete…
"Szegény folyontermő nem tud lazítani." Mert szerencsétlen folyton termő. Ha nem ezt csinálná másképpen hívnák.
BoGyo üzenete…
De jól néz ki az a finomságokkal megtömött láda!! Jó érzés lehet, hogy mindig akad egy kis ehető meglepetés:)
Juhmeli üzenete…
Dominika, fogalmam sincs, mi a különbség a kettő között. Boltit még sosem vettem. Csak mióta ideköltöztünk, azóta eddzük zöldségekre az ízlelőbimbóinkat.

Mr. Pickles, már megint igaza van.:D

BoGyo, tavasztól már nálad is beindul a dolog.
Monika üzenete…
Ilyen levendulasövényt nekem is kell ültetni...Én ide és oda ültettem a levendulát,hogy bármerre járok legyen,pedig ez szebb!

A madárkáknál most van a szoktató etetés,mert hidegednek az éjszakák.
Juhmeli üzenete…
Akkor a tettek mezejére lépek.:)

Én szeretem a tömeget, a sorokat, ezért lettek így ültetve a levendulák. Nem bántam meg, de jövőre kicsinosítom őket.