Mai meló: tulipánok felszabadítása az elnyomás alól

Nemcsak az áttelelő zöldségek, hanem az évelők is hajtanak rendesen. A jeges hó elfektette az elszáradt, változatos színeket és formákat felvonultató  magtokokkal ékeskedő szárakat. Ősszel nem szoktam visszavágni őket, mert annyira szeretem nézegetni  őket dércsipkében, hósipkában. Mostanra minden bájukat elvesztették, ezért időszerűvé vált egy kis fodrászkodás a nagy évelő ágyban, hogy teret engedjünk a zsendülő hajtásoknak és a tavaly közéjük ültetett majd száz tulipánnak. 
Eső után napsütésben magamhoz vettem a szokásos felszerelésemet, úgy mint bébiőr, telefon, fényképezőgép, papírzsebkendő, metszőolló. Beleléptem a csizmámba és Bálint ütemes cumicsattogását hallgatva lenyisszantottam a felesleget az évelőágyról. Mire újra szemerkélni kezdett, már kész is voltam. Nemcsak új frizura készült, hanem magok ezreit szórtam szét és katicák tucatjait ébresztettem fel, akik a száraz szárak ölelésében pihentek eddig. Közben pedig próbáltam feltérképezni az üres, vagy éppen túlzsúfolt területeket, átültetéseket helyezve kilátásba.
Jól esett  dolgozgatni, álmodozni, szimatolni a jó levegőn. Olyan éhes lettem, hogy az ebédkészítés előtti kolbászos kenyeret a nyitott konyhaajtóban költöttem el a körtefán madáreleséget finnyázó őszapókat figyelve.

 Előtte
 Őszirózsák halva
 Őszirózsák élve
 Felszabadított tulipánok
 Zsenge varjúháj
 Őszirózsából sosem elég
 Utána
Remélem lesz ilyen szép.





Megjegyzések

openeyes üzenete…
na akkor már igazán jöhetne a tavasz - egyébként pedig csodálom a kitartásod és energiád :)!

csodás ez a blog -
Unknown üzenete…
Nálam is el kellene hasonló tisztogatás de egyfolytában esik az eső, vagy csak szemereg, mindenesetre nagy a sár efféle tevékenységhez most.
Juhmeli üzenete…
openeyes, köszönöm, és tényleg jöjjön, mert az illatát már érzem, és a madarak is máshogy fújják a nótájukat.

Eszter Egy, nálunk csak a széle járt az esősávnak, még a nap is kisütött. A veteményesbe én sem megyek a sár miatt, de ez füves pálya, elkorcsolyázgattam rajta.:)
BoGyo üzenete…
Mindig elgyönyörködöm ebben a virágtengerben. Annyira szép!
Felénk csak néha bújt elő a napocska, inkább csak esett. Remélem hétvégén jó idő lesz, mert csak akkor jutok ki:(
Zzev üzenete…
tavasz várás, kac kac,éppen 100 mph szél van itt és eső, ezt még egy hónapig ígérik. Tavaly a hideg miatt nem lett semmi most meg az árvíz miatt. Nagyon szépek voltak a virágaid, a kasvirággal csináltál valamit vagy csak dísznek volt?
Andrea üzenete…
Melinda!
Köszönöm előre is amennyiben - rebarbara - tudnál ebben segíteni.
Nagyon szép az utolsó képen a virágoskerted!
Tegnap megint tudtam venni csodálatos jáccintokat a Lidl-ben nagyon jó áron, vettem 3 rózsaszínt, és 2 cseréppel fehéret, majd ha a lakásban elvirágzik, akkor ezeket is kiültetem a kertbe.
Elültettem erőspaprika magokat ma, és ezennel fel is tudok Neked ajánlani narancssárga bóhocsipka szerű erőspaprika magokat, valamint lila levelű és lila termésű apró erőspaprika magokat.
HP üzenete…
Milyen költői vagy! Úgy nézem nálatok már nem is tavasz, hanem nyár van
mancoka kertje üzenete…
Hogy te milyen ügyes vagy! Mindig csodálom, hogy hogyan tudsz ennyifelé osztódni! Nagyon jó hogy a nyári képet is betetted. Szuper lesz! Kíváncsian várom a tulipánjaidaat.
Juhmeli üzenete…
BoGyo, mindig meglepődöm, mikor elém kerül egy ilyen kép tavalyról. Tényleg hihetetlen. Pedig az ÉN kertemben van! És mégis. Rosszalkodtam vettem bele liliomokat. Meg tudom magyarázni. :) Nem kell őket kiásni télre. És tényleg alkalmi vétel volt, 2 hagyma 350 pénz. Vettem is rögtön vagy 7 csomaggal. :)
Unknown üzenete…
A nyári képed feldobott nagyon.
És biztos hogy lesz ilyen szép!
További jó munkát!
Juhmeli üzenete…
Mr. Pickles, sajnálom nálatok a szörnyű időt. Minden nap látom a hírekben. Tartsatok ki!
Juhmeli üzenete…
Andrea, csípőset ritkán vetek, de azért a rebarbarát meginterjúvolom, ha már rá lehet menni a földre.

Juhmeli üzenete…
HP, ugye, az az utolsó kép a ludas!
Juhmeli üzenete…
mancoka, tényleg olyan sok felé gondolok, hogy még eszembe se jutott álmodozni róluk. Az évelőkön jár az eszem.:)
Juhmeli üzenete…
Gyula, nektek is, ha már lehet majd dolgozni. Ma fáztam, csak a borsóhoz sétáltam el, megnéztem, hogy mennyit nőtt tegnap óta.:)
Gandalf üzenete…
Hogy őszinte legyek, ilyen csinosan kialakított kertet ritkán látok. Vad is és természetes is, ugyanakkor rendezett is. A liliomokat pedig maximálisan megértem. Azok nekem is a kedvenceim közé tartoznak.
Érdekes hanghatások az ütemes cumicsattogás és a madarak finnyás csivitelése. Nem keverted össze egyszer sem a hallottakat, míg odakünn tevékenykedtél? Egyszer sem csodálkoztál el a természet fejlődésének azon csodáján, hogy már a kismadarak is mintha cumiznának? :D
Juhmeli üzenete…
Örülök, hogy tetszik. A liliomnak fontos küldetése van, azért is választottam, hogy az aszályos nyár végi virágszegényebb augusztust feldobjam velük. Majd megsúgom a fülükbe, mikor elültetem őket, hogy tudják az elvárásokat.

A bébi madarak még csak tervben vannak, de lehet, hogy már cumi extrákkal szerelik össze a szülők. Az idei év meglepetése lesz. Ha összejön, akkor tudósítok róla.

Monika üzenete…
Már többször visszajöttem gyönyörködni a nyári kertedben..) Mennyi kasvirágod van!!!!
Nálunk nagyon nehéz-bár szerintem sehol sem könnyű-,köves a kert,és nagyon száraz,nem egyszerű kitalálni ,mit hova ültessen az ember,de ez izgalmas,igaz fárasztó is a sok kudarc.
Juhmeli üzenete…
Mamka, aranyos vagy. Mi elég szerencsések vagyunk, mert igaz, hogy kötöttebb, de jó földünk van. Sokáig tartja a nedvességet és tápanyagdús. Kasvirágok a régi kertből költöztek, oda vetettem egyszer őket. Nagyon rosszul keltek, satnyák voltak, de azért elhoztam magammal őket. Hát, megérte, Nagyon szeret itt lenni, szaporodik magától és erős, magas, bokros. De hiába írják szárazságtűrő prérinövénynek, nem hiszek benne. Nálunk agyagos, nedves föld van és itt szépen díszlik, igaz nyáron itt is elégnek a kánikulában locsolás nélkül. Idén megpróbáljuk öntözni néha az évelőágyást is, hogy augusztusra ne úgy nézzen ki, mint tél végén szokott. Kíváncsi vagyok, akkor virágoznak-e őszig.