Idejében szólok

..., hogy ezek még február utolsó hetének teendői.

"E héten mindenütt, s folyamatosan valamennyi növényünket kezdjük metszeni. Először az almatermésű gyümölcsfákat, majd a gyümölcsbokrokat, ezután a díszfákat, díszcserjéket és a csonthéjasokat vegyük sorra. Az utóbbiak közül kivétel a kajszi- és az őszibarack, ezeket majd csak rügyfakadás után metsszük, különben metszőollónkkal elterjesztenénk a gutaütés kórokozóit. Melegebb vidéken, ha az időjárás kedvező, megkezdhetjük a szőlő nyitását.
A zöldségnövényekkel tovább szaporodnak a tennivalók. Hónapos retket, borsót és gyökérféléket szabadföldbe is vessük."
"Február végén már csattog a metszőolló a gyümölcsösökben. Folyik a koronák ritkítása: a befelé törekvő,a túl sűrűn álló, a párosan fejlődő vesszőket, gallyakat és a kisebb ágakat metszőollóval, a vastagabbakat fűrésszel vágjuk le. A jól gondozott fák alatt metszés után kevés vastag ágat lehet látni! Ha azonban mégis vastag ágat kell eltávolítani, ne feledkezzünk meg a sebfelület gondos kezeléséről.
A csonthéjas gyümölcsfákon, például az őszibarackon, mandulán, gyakori a mézgafolyás. Ennek okát nehéz egyértelműen meghatározni, de a tünetet orvosolni lehet: a gyantaszerű mézgát (macskamézet) szedjük le, és az alatta lévő szöveteket késsel tisztítsuk ki, benzines bedörzsöléssel fertőtlenítsük, majd kenjük be a sebeket fasebkátránnyal, illetve fémmentes olajfestékkel.
A sűrű ribiszke- és köszmétebokrokat is ritkítsuk ki, mindig  a letermett, idős elágazó részeket vágjuk ki. Ezeket a bokrokat most tőosztással szaporíthatjuk. Ássuk ki a bokrot és éles ásóval vagy baltával vágjuk 3-4 részre úgy, hogy mindegyik növényen legalább két-három fiatal, egészséges vessző maradjon. Ezeket máris állandó helyre telepíthetjük."
"A szabadföldi paradicsom palántáit kétlombleveles állapotban tűzdeljük át 7 cm-es tápkockába. A hőmérsékletigényük három napig nappalra 18-22, éjszakára 16-18 fok. Kezdhetjük a paprika magvetését szaporítóládába. Magvetéstől kelésig 25 fok, szikleveles állapotban 18-20 fok szükséges a számukra. Előcsíráztatással 4-5 nappal rövidíthetjük meg a nevelés időtartamát. Kezdjük el a tojásgyümölcs palántanevelését is. Igénye a paprikáéhoz hasonló. Nem kell tűzdelni."
"Vethetünk spenótot. Folytassuk a borsó vetését szabadföldbe.  Amint lehet vessük  a sárgarépát is. 30 cm sortávolságra, 2-3 cm mélyre vessük sorjelző növénnyel (salátával, retekkel), hogy a sorait majd gyomtalaníthassuk. Korai cukor petrezselymet és Félhosszú pasztinákot is vessünk. Folytassuk a hónapos retek vetését is. Ha nincs lyuggatódeszkánk akkor 20 cm sortávolságra, s később ritkítsuk 3-4 cm tőtávolságra. A vásárolt dughagymából a 2,5 -3 cm átmérőjűeket válogassuk ki és 5-10 cm távolságra duggassuk el, 2 cm mélyre. Később a zöldhagymákat folyamatosan szedjük. Magról is vethetünk vöröshagymát 30 cm sortávolságra főzőhagymának, 12 cm sortávolságra pedig dughagymának (több maggal)".


Forrás:
Balázs Klára, Bálint György, Bodor János, Gévay János, Siposné Bartha Mária, Szent-Miklóssy Ferenc: Idejében szólunk - 52 hét munkái a kertben

Megjegyzések

Unknown üzenete…
Jó olvasni a teendőket. Érdemes is követni, bár nem mindig sikerül.
Monika üzenete…
jaj,még semmit sem tudtam csinálni, most gyógyulok......Visszaolvaslak ,és próbálok nekiállni.Köszönöm a részletes munka leírásokat!
Messzenéző Minyon üzenete…
Jaj, én megmetszettem szombaton a barackfát!! Csak a magassági korlát szabott gátat: nem minden ágát értem el, a létra kertészlegényem meg belezuhant az influenzába.
Petra üzenete…
Eszméletlen jó a háttérképed!:)

Aztán a hunyorokat is szaporítsad ám:)
Juhmeli üzenete…
Gyula, igen, én is szeretem olvasni. Aztán csinálom, ahogy sikerül, amit sikerül, amikor sikerül.:)
Juhmeli üzenete…
Mamka, gyógyulj, nem kell úgy sietni. Egészségesen többre jutsz, még ha később is kezded. Addig fejben dolgozgass.:)
Juhmeli üzenete…
MM, Létrának jobbulást kívánok, nekem a múlt héten volt mindhárom mókim táppénzen, nem influenzával, torokgyulladással. Bálint nem hajlandó belőle kigyógyulni, a többiektől már megszabadultam.:)
Mások is metszik télen is a barackot. Én megvártam a virágzást a kajszinál, mégis egyszerre pusztult el mind a kettő csemete. Szóval náluk semmi nem életbiztosítás.
Juhmeli üzenete…
Petra köszi, pont nyúzták ott egymást, gondoltam megörökítem. Ezen az egyen nem lóg ki a nyelve egyiknek sem...
Hunyor szoknyája alá nézegettem már, van-e szaporulat, de idén, ha lesz rá lehetőség, szedek magot és vetek én.