Vállból nyomd...

Öt nap alatt alig pár négyzetméter. Igaz sokkal több nem is lett a korai veteménynek betervezve. Ugyanazt a 20 dkg-os dughagymacsomagot pedig már harmadik napja sétáltatom le-fel a veteményes és a ház között. A tegnapi eredmény: 3 darab hagyma földbe juttatása volt. Hát elég komikusan hangzik, de legalább legközelebb már magától visszatalál a csomag a megfelelő ágyásba. Remélhetőleg arra is emlékszik, hogy hol hagytam abba sorközépen, mert a hagymadugó alkalmatosságot most nem sikerült a következő lyukban felejteni. Megint bonyolult. Kezdem azt hinni, velem van a baj. Először is jött a bocitarka, ami minden nap felébreszti Bálintot a déli és egyetlen alvásából, ezért éppen hogy felvettem a guggoló pozíciót és markomba foghattam a célszerszámot, már mehettem vissza a babakocsihoz ringatni és dudorászni. Aztán jött az újabb guggolás, majd a csatorna felől, ahol a nádason, sásoson, fűzfáson túl egy parkettaüzem működik, egy csinos méretű és meggyőző hangú komondor. Igaz kerítésen kívül, de legendás erőmet már csak a legendás bátorságom múlja felül, úgyhogy behúzott farrésszel sompolyogtam fel a házhoz, kapaszkodva az ültető fámba, ami műanyag, magamban mindenféléket gondolva holmi bocitarkákról és holmi parkettásokról is. Bosszúból jól fel is másztam az almafákra metszés céljából, azért sem hagyom magam. Itt nem akartam nagy pusztítást végezni, aztán mégis sikerült, még úgy is, hogy másik szuperképességem útjában állt mindenféle ágvágó használatának. Így maradt megint a fűrész és a fűrészpor, meg a kidugottnyelvű koncentráció, hogy ne abba az ágba kapaszkodjak közben, amelyik előbb, de leginkább utóbb le fog esni. Egyik sikertelen ágvágós akciómnak Feri is szem- és fültanúja volt. Ő is megpróbálta. Persze neki sima liba. Rögtön jött is a kéretlen megállapítás és tanács: az ágvágó jó és a vállból nyomd. Mivel????
Volt még barackfametszés, szőlőmetszés, amit már nagyon megkönnyezett, ásás, de legtöbbször csak sétálgatok vagy álldogálok-üldögélek, és éneklem, hogy hinta-palinta. Meg nézd Bálint/Kaci/Peti ezt, látod Bálint/Kaci/Peti azt, hallod Bálint/Kaci/Peti ezt, ne edd meg Bálint/Kaci/Peti azt. És biciklizni tanítjuk a mókikat. Én is aki, csak egyenesben domb-kanyar-kereszteződés nélkül tudok.
3 éves Early redheaven
Ja igen a vetemény. Lett egy ágyás, amiben fokhagyma lakik (3 sor) közöttük néhány nyiszlett salátapalánta, de folyamatosan csökken a számuk. Van benne még petrezselyem(2 sor), vöröshagyma(2 sor), sárgarépa(2 sor) közöttük nagy dughagymák zöldhagymának, aztán vöröshagyma(2 sor), közöttük saláta magkeverék, aztán megint sárgarépa(2 sor) és vöröshagyma(2 sor) közöttük kicsi kerek fajta sárgarépa. Répákat mindenhol retekkel együtt vetettem, mert jó tapasztalataim voltak tavalyról. A retek gyorsan kicsírázik, mutatja a sor helyét, mert komoly szándékomban áll kapálni. Így vetve nem foglal külön helyet, de enni bőven elég lesz és feltöri, árnyékolja és nedvesen tartja az egyébként betonra száradt felszínt a gyenge répáknak.
Vetettem 4 sor lóbabot, mellé póréhagymát, mert az tápanyagigényes, hátha a szomszédai a segítségére lesznek, mellé többféle borsót. Vetettem négy sor mákot, dugtam 20 dkg fehér hagymát, vissza van még a sonkahagyma, a pasztinák, és még egy sor petrezselyem.

 Veteményezés: dolgos fiúk szekció.
Veteményezés: szégyenlős kertész szekció.

Veteményes: szalmabálákon egyensúlyozva.

Míg ezt írtam, odaégett a zabkása, amit elfelejtettem, hogy felraktam, de másodjára már nem. Ez végül is jó, mert ha ennyire elmerülök, akkor két égett lábaskát kell vakargatnom és egyet csak simán elmosnom, így mégiscsak jól jártam. Na megyek és kitalálok valamit, amit nem fejezek be rendesen.




Megjegyzések

Gyula Guzner üzenete…
Azért folyik a munka nálatok is.
Mire kell, addigra elkészül minden.
További jó munkát kívánok!
Medora üzenete…
Jövőre feltétlenül küldök Neked ajándékba jó makói dughagymát, fokhagymát, nehogy vegyél már! Csak időben vegyük fel a kapcsolatot, jó?
Juhmeli üzenete…
Gyula, igen lassan, de haladunk. Ha ennél is lassabb lennék, már visszafelé haladnék.
Juhmeli üzenete…
Medora, megdumáljuk a cserét. Írj egy emailt, hogy megtudjam a tiedet.
BoGyo üzenete…
Úgy szeretem az írásaidat:))
Haladtok szépen, már mennyi minden a földben van!!
mancoka kertje üzenete…
Egy szavad sem lehet! Nagyon jól haladsz minden kisebb elterelés ellenére. Kalapot emelek előtted, hogy a mókik mellett ennyi mindenre jut időd. Gratulálok! Persze, így könnyű is, látszik hogy a fiú szekciónak is nagy része van a munkában! ))))
Petra üzenete…
Mi tagadás, kicsit ketle-kotla vagy, aminek szívből örülök, mert miért csak én legyek az?:)

De pont ezért (is) olyan szívmelengetőek, humorosak az írásaid, gondolom az életetek is.
Egyébként ha visszaolvasod magad, tán még te is meglepődsz, mennyi rengeteget fejlődtél, tanultál kertileg.

Aki olvas téged, szerintem csak az a véleménye, hogy felétek minden úgy jó, ahogy van.
Juhmeli üzenete…
BoGyo, örülök neki, hogy szeretsz jönni. Meg annak is, hogy vannak haladósabb napok is, mint a mai. Bálint éjszaka legény volt, úgyhogy ma 2!!!-t is aludt. Én meg nem. :)
Juhmeli üzenete…
Mancoka, aranyos vagy, de ez csak az érem egyik oldala.:) A másikon eléggé szemet szúró a hiányosság, a rendetlenség. De a rendetlenség megvár, a magok meg nem.:)
Juhmeli üzenete…
Petra, az biztos, hogy nagyon jó nekünk, jól elszórakozunk. Egy kicsit furcsán is néznek ránk szerintem, akik látják, mit művelünk, vagy nem művelünk a kertben.:)