Illegális bevándorlók, kellemes meglepetések és régi vágyak.

A már megszokottnak is mondható som bokrok, fűz-, tölgy- és szilfák után újabb hódítók költöztek a kertbe. A szomszéd tuja- és hamisciprus-sövénye alatt tuja vagy hamisciprus gyerekek cseperednek, ami nem meglepő, de a tiszafacsemetét tuti a madarak pottyantották ide. Sorsuk még nem dőlt el.

Még nem jártam utána, vagy Leylandiik, vagy életfák.
 Tiszafa.

 Aztán kellemes meglepetés ért, amikor a hidegágyat szabadítottam meg a rengeteg virágzó rukolától és nem virágzó, de rengeteg fűzsombéktól. Öt elfeledett ribizlidugvány hajtott ki, és három tavalyi nyiszlett levendula palánta is majdnem áldozatául esett a tisztogatásnak. Ezekkel és az újrarendezett levendulasövény felesleges két darabjával beültettem egy újabb szakaszt a veteményesbe vezető út mellett. Kerültek ide még letörött ágacskák és legyökerezett darabok is. Meglátjuk mi lesz belőlük.
Ribizli dugványok beültetésre várva.
Újabb szakasz bevetésen.

 Ezeken kívül még sokan érkeztek a kertbe. Feri szülinapjára két  magnóliát szerzett, egy csillagvirágú 'Betty'-t és egy nagyvirágút, hozzájuk csapott még egy kagylóciprust is. Mindhárom a kiserdőbe települt. Ugyanide, ugyanezen alkalomból még egy aranyeső került. Aztán lett még egy szamócamálna nevezetű is kipróbálásra és két mogyoródugvány, mert jól esett neki gyerekként nyáron két téglával beülni a bokor alá és eszegetni. Nekem meg jól fog esni a mogyoróvessző karónak, kerítésnek...

Én pedig most nem csaptam senki kezére. Az enyémre se. Így mégiscsak megvettem a harmadik éve nézegetett Atlasz-cédrust, az áhított fanyarkát, fekete berkenyét és a kínai selyemmirtuszt. 
A cédrus.

Elég soknak hangzik, de a kerten ez a mennyiség mit sem látszik. Igaz, már jól meg kell nézni, hogy mit és hova, lassan telt ház lesz.

Megjegyzések

ivetabt üzenete…
Most már tudom, hogy az udvarunkon az az eddig be nem azonosított majd kétméteres fa egy tiszafa. Köszi az infót :-)
BoGyo üzenete…
Sok szépséget szereztetek! Nőjenek szép nagyra:)
mancoka kertje üzenete…
Látom, nem fogtátok vissza magatokat. Azt hiszem, hogy nálatok olyan soha nem lesz, hogy "betelt" (mármint a kert), mindig fogtok találni helyet egy-egy hőn áhított jövevénynek, és a kívánság listátok sem lesz üres soha.
legyen nagyon sok örömötök az új szerzeményekben (is)!
Ferinek boldog szülinapot!
Petra üzenete…
De jó, nagyon tetszik, hogy a kedves férjed "magnóliabolond". Ha minden szülinapjára kettőt beszerez, akkor azért hamar lesz liliomfás kerted.
Boldog szülinapot Neki utólag is:)

Imádom a cédrusokat, úgyhogy örülök, hogy egyre több kertbe ültetik.
Ha van még helyed, a deodár cédrust ki ne hagyd!

Petra
Dominika üzenete…
Teljesen odavagyok!
Megnézném élőben is.
Unknown üzenete…
Látom nem unatkoztok. A tiszafa gyönyörű ha meg nő. Nekem is van.
Mindig kel kis fa, de még nem sikerült szaporítanom. Az idén 2db-ot ültettem ki. Remélem sikerül.
Nyözö üzenete…
Jó egészséget a jövevényeknek, és boldogságot a szülinaposaknak! :)

A fanyarkából melyik fajtátok lett? Az olyan szimpatikus növény már jó ideje, hogy Eszter annó jópár éve írt róla hosszabban a MűveltKertben.
Juhmeli üzenete…
SW, kétméteres?:) Örülök, hogy belefutottál.
Juhmeli üzenete…
BoGyo, köszi, legyen kívánságod szerint.:)
Juhmeli üzenete…
Mancoka, félő, hogy igazad lesz és mindig lesz szabad helyünk. Remélem megbirkózunk a feladattal. Remélem, hogy nem szeretünk ki belőle.
Juhmeli üzenete…
Petra, mondhatnám, kerítőnő, de már fent van a listán a deodar cédrus.:)

Bízom benne, hogy még egy ideig szeretni fogja a magnóliákat. Sárga még tuti lesz, de erős a gyanúm egy fehér színű, csésze alakúra is...
Juhmeli üzenete…
Dominika, csak szólj, ha Pécs környékén jársz és bemutatlak nekik.
Juhmeli üzenete…
Gyula, a körzeti orvosi rendelő mellett is áll egy nagy bokor, csak mindig sokan járnak arra, így nem tudtam még tíz körömmel kikaparni magoncokat. De most hoztak egyet a madarak. Én úgy tudom, hogy a mag akkor kel ki, ha átment egy madár bélcsatornáján, de lehet, hogy csak legenda.
Juhmeli üzenete…
Nyözö, köszönjük. Most, hogy így kérdezted szörnyű gyanúm támadt fanyarka ügyben, úgyhogy gyorsan megnéztem a rendelés visszaigazolását. Kanadai fanyarkánk lett. Egyet rendeltem, de három lett belőle, mert a két alsó ág gyökeret eresztett. Ha sikerül őket életben tartanom szívesen elküldöm az egyiket. Majszolj!
Nyözö üzenete…
Meli ez igazán kedves Tőled! Előre is köszönet. :) Nézegettem közben az Eszter féle postsorozatban emlegeti ezt a fanyarka verziót is, szép nagy növény lesz belőle, és ott írja: "A kanadai fanyarka, Amelanchier canadensis akár 7,5 m magasra is megnövő terebélyes bokor vagy többtörzsű fa. Nagyon jól bírja a nyirkos környezetet." lehet hogy éppen jó lesz neki a sok esőtök ott a semimediterrianumban. :D

Juhmeli üzenete…
Nyözö, nyáron meg majd kétszer esik összvissz.:)