Csak azért, mert ez egy napló

..., álljon itt az elmúlt tíz nap időjárásáról és a kertről egy nem túl lelkes, de legalább túl részletes dokumentáció. A térkép vörös iksze csak körülbelüli és minket jelöl. Vannak, akik rosszabbul jártak és különben sem magyarázata a kerti kudarcaimnak a sok eső. Részben. Mert a veteményes bejáratát őrző 'Sentinel' borókám szabályos kidőlése a levendulasövényre az.
Most pedig az a rész következne, ami ilyenkor immár hagyományosnak is tekinthető. Vagyis nyavalygok a lótücskökön, amikből még egyet sem láttam, és egyet sem fogtam, de lassan és akkurátusan végzik ki valamennyi káposztafélémet, hagymámat. Erős a gyanúm, hogy a három hét alatt nem kikelt bab hátterében is ők mozgatják  a szálakat. Meg a vakondot is. Mit is beszélek. Vakond hadsereget.

A volt répa, nincs répa rejtély újabb szintre emelkedett. A múltkor a szárazságra fogtam. Talán igazam volt. Most nem tudom mire fogjam. Petrezselyemből eddig egyenletesen nulla a teljesítményem. Három fajtával, két helyen próbálkozva. Ha felszárad egy kicsit a dagonya, újra vetek. Azért is. Májusban.

Palánták még mindig várakozó állásponton. Paprikák, zellerek, sonkahagymák tömegnyomorban, paradicsomok nagyrészt kettesével várják a szabadulást.

Retket már lehet szedni, természetesen előkóstoltat. Vagy repedtet. Esetleg kombinálva. A krumpli szépen kihajtott, nőnek a borsóhüvelyek, és van egy félig piros eprem is, meg egy rózsaszín, de félig rohadt. Meglehet, az eprek alá kellene borítsam a fűnyesedéket. Azzal még úgysem próbálkoztam. Hátha jól kitolok magammal.

Képekkel ugyanez: 
 Résen kell lennem, mert innen már gyorsan történnek a dolgok.
Krumplifölde.
 Kezdődhet a verseny a csigákkal.
 Szerencsés zellerek külön szobákban.
Mindenféle paradicsom.

Feri a múltkor hiányolt néhány fotót az új szerzeményekről, itt a kiegészítés, mert ez egy napló:
Mandula páros. 
 Nagyvirágú magnólia. Az alsó és egyben egyetlen oldalhajtása már bújtatva. 
Magnólia 'Betty'. 
Szeretik a csigák. 
Megenni.

Mutatom még a juharokat, csak azért mert ők az örök kedvencek (én szóltam, hogy részletes lesz):
 'Orange dream'

 'Orido nishiki'


Végül:
Soha nem késő.
Legalábbis nárciszt ültetni.





Megjegyzések

mancoka kertje üzenete…
Milyen kerti kudarcokról beszélsz?! Nagyon szép mindened. Csak irigykedni tudok. Na, azért jó értelemben véve.
Juhmeli üzenete…
Mancoka, ó, jaj! Enni akarok!:) Sajátot.
BoGyo üzenete…
Pedig olyan szép nálatok minden!
Az eperágyás takarása fűnyesedékkel nálunk bejött. A rothadástól és egy kicsit a csigáktól is védte a finomságokat.
Dominika üzenete…
Sajnálom a veszteségeket, remélem, ez a rész ennyiben is marad, és bőven arathattok a többi dologból!
csipicsi üzenete…
Mikor ülteted ki a paradicsomokat? Nekem már remegnek az ujjaim a ravaszon...
Nyözö üzenete…
No nálunk fent a Dunakanyar felett meg ugye alig esik, miközben pár km-re tőlünk a hegy lábánál sokszor már túl sok is a csapadék... Nagyon ritka szélirány az, hogy be tud jönni az eső nyáridőben. A legtöbb zivatarláncot megtörik a hegyek, vagy éppen felettünk keletkeznek, azaz viszik el a vizet tőlünk... Idén tél se nagyon volt, de most éppen jó a nedvesség... Majd meglátjuk mi lesz nyáron. :)

De szépek azok a friss szerzemények Meli!
Holdgyöngy üzenete…
Én is ezt néztem, van mire büszkének lenni ebben a kertben.
Petra üzenete…
Akkor ti is kaptatok jócskán az égi áldásból. A bejegyzésedről jutott eszembe, hogy elfelejtettem megnézni a sentinelt, de talán nincs baja, mert elmentem mellette párszor, és csak észrevettem volna....

Hatalmasak már a juharok, ha javasolhatok, tudod, a blood-good:) Elvégre gyűjtő vagy, ne is tagadd!!

Petra
Juhmeli üzenete…
BoGyo, akkor odaborogatom a folytontermőek alá a füvet, de bevetem a szénát is, mert még nincs állat,a mi elhasználná. Majd én...:)
Juhmeli üzenete…
Dominika, úgy látszik, hogy nálunk minden szezon döcögősen indul, halad és fejeződik be. Majd belejövök. Legalábbis remélem, hogy nem ki.
Juhmeli üzenete…
Csipicsi, már nagyon szeretném kirakni, de nincs kész a helyük, kézzel pedig a többi dolog mellett nem tudom megcsinálni. Csak negyven négyzetméter kb, de inkább megvárom a kapálógépet, addig mással szórakoztatom magam.
Juhmeli üzenete…
Nyözö, nem is értem, mit nyikorgok.:) Nem én vagyok az egyetlen kertművelő e széles határban. De másnak van répája.:) Most már szárad és repedezik a föld teteje, kezd megkötni, úgyhogy nagy sebességgel kapálnom kellene, amíg még lehet.

Szerzemények tényleg szépek lesznek, kíváncsi vagyok, mikor villantanak virágot.
Juhmeli üzenete…
Holdgyöngy, a jelen állapotok rettenetesek, de majd előkerülnek a szépségek is. A rózsák még kilátszanak és már bimbóznak.
Juhmeli üzenete…
Petra, elutaztunk három napra. Mikor hazaértünk, ott hevert szegény a levendulasövény tetején, teljesen kifordult a földből, és már cseppet sem oszlopos, jól megtépte a szél, lehúzta az eső a hajtásait. Visszaállítottam, de nem tudom, hogy a kiálló hajtásokat vágjam-e le, hogy újra formás legyen.

Van egy vöröslevelű juharunk. Alkalmi vétel volt, vásárban 800 pénzért árulta egy bácsi. Azért nem tettem képet, mert nem látszik a ki a fűből. Már 3 éve ugyanakkora. Talán idén beindul, mert nem fagyott vissza a télen.

Mindent bevallok. Gyűjtő vagyok. Kertfüggő.
Tüzesvas üzenete…
Én már kiültettem a paradicsomot...mind a két tövet :D
florentine üzenete…
mi megúsztuk a nagy vihart, úgyhogy csak néhány szedret csavart ki tőből (tele volt hajtással, nagy tömeg volt, bele tudott kapaszkodni a szél), meg egy gyönyörű, öreg rózsát (ugyanez a helyzet). Április közepén vetettem pár cukkinit tejfölös vödörbe, olyan hirtelen megindult és szép volt, hogy nem mertem tovább a vödrökben hagyni, 28-án kiültettem, a 15-ből nem tudom, egy túléli-e! A szárait elverte az a nagyon kevés eső, ami esett. A mákom méteres, bimbós, semmi baja 50 méterrel odébb. Sárgarépa, petrezselyem szinte nuku, a szomszédban pont rálátok, gyönyörű.
Juhmeli üzenete…
Tüzesvas, akkor sokkal előrébb vagy, mint én. Van, amit még el sem vetettem. Paradicsom.
Juhmeli üzenete…
Florentine, remélem menthetőek voltak a szedrek és a rózsa. Nálunk rengeteg esett. A föld betonkemény lett tőle, ennyit a rengeteg előkészítésről, ásásról. Most, hogy szárad, még rosszabb a helyzet. Próbálok kapálni, hogy ne repedezzen, de már pár helyen olyan repedezett, döngölt a föld, mintha sivatag lenne.
Zzev üzenete…
Ha megszárad a fő használd nyugodtan és is ezt tettem tavaly.
Juhmeli üzenete…
Mr. Pickles, örülök, hogy megvagy. Már az eper alatt gyűlik.