Heti meló

Sok dolog fért ebbe a hétbe. Nem csak fejben kerteztem. Volt kapálgatás, fűnyírás, vetés, ültetés, gazolás, rendezkedés.
Ültetésre várva.
A kiserdő egy kis fodrászkodáson esett át, ami még tart, mert a gaztalanítás lassan halad, de a megtisztított területre újabb talajtakarók kerültek. Név szerint (Feri külön kérésére) egy tűzeső, szokásos mix névre hallgat, egy szívlevelű turbántok ( Tiarella 'Oregon trail'), rögtön háromba vágva, és egy sás ( Carex 'The Beatles') öt darabra szedve.
A 4 éve udvarunkat díszítő sóderdomb maradéka már korábban lesétált a veteményes főútvonalába, így lassan lehet rekultiválni a területet. Hogy kicsit siettessem a folyamatot, beültettem a februári fakupac maradéka mellé az egyik szívem vágyát, egy nutka hamisciprus gyereket. Remélem felnő velem. A kiserdőt és a nagy évelőágyat fogja összefogni majd.
Olyan csúnya, hogy már szép. Hát, még ha megnő!
A veteményesben volt mák egyelés csiga egyeléssel egybekötve. Betöltöttem néhány sor krumplit, nem mindet, vetettem újra és utoljára répát és petrezselymet. Csomóstól esszük a retket, ízre jó, a külcsínt nem feszegetem. 
Életre szóló barátságot kötöttem a fűkaszánkkal is. Nem bírtam nézni a térdig érő gazt a főbb útvonalakon, és nem bírtam kivárni, hogy Feri fájásai megszűnjenek és kiszülessen a veseköve, úgyhogy egy kis gyorstalpaló után már képes voltam beindítani és használatba venni. Hamar rájöttem, hogy fűkaszát tanulni pont olyan, mint varrógéppel varrást tanulni. Vagy elfelejtek gázt adni, vagy elfelejtem levenni a kezem/lábam a gázról. Ilyen tapasztalatok után az egész emberiség érdeke, hogy nekem sose legyen jogosítványom. Miután ráéreztem az ízére, szépen mindenhol levágtam, ahol szerettem volna. Aztán még itt is, meg amott is, míg le nem állt a motor. Majdnem meg is ijedtem, hogy ezt is sikerült kinyírnom, de csak kifogyott a benzin. Alig várom, hogy újra a vállamra akaszthassam, teljesen függő lettem. Élvezetes a munka, és nagyon látványos az eredmény. Talán holnap, mert messze nincs kész minden, csak az első ezer négyzetméterrel végeztem. Mondtam is Ferinek, hogy holnap a kapálógép következik. Azt mondta erre, hogy azt már nem. Inkább ő, hátha kirázza belőle a követ. Ilyen drasztikus beavatkozásra nem lett végül szükség, mert még aznap este távozott. Úgyhogy ma lelkesen megcsinálta a palántáknak meghagyott nagy ágyást. Én meg  annál is lelkesebben ültettem be a paradicsomokat, a sonkahagyma gyerekeket és a zellereket. Céklát is tettem, lehet nem kellett volna, utálják egymást a paradicsommal. Néhányukra jutott tetűtámadás ellen joghurtgallér, talán jó csigák ellen is. A többieknek összekapargattam egy kis hamumaradékot a kazánból, mire visszaértem a palántákhoz, mit látok? Egy falánk csiga szájában már az egyik fekete paradicsom levele forog. Ezek után, mint aki jól végezte dolgát hazamentem, odabent lerogytam a kanapéra szusszanni. Erre mit lát a palántaültetésből frissen érkezett, leégett, sós, földes, szeplős kertész? Narancssárga riasztást, meg jeget, meg a palántáknak világvégét. Sűrűbben kellene legalább időjárást néznem. Na, most megvan a módosított holnapi program. Felvágok vagy 50 ásványvizes üveget, hátha...





...elfújja a szél.









Megjegyzések

mancoka kertje üzenete…
Jó kis unkás, dolgos hét van mögötted! Gratulálok! Azzal a "függőséggel" meg vigyázz nagyon, mert a végén még az is rád marad! Régi szomszédasszonyom mindig azt mondta, hogy nem szabad megtanulni a férjek munkáját, mert akkor az is asszony munkává válik.
A joghurt gallérról írnál nekem többet, mert nem tudom hogy azmiaz....
Reménykedj, hogy a riasztás nem jár valódi következményekkel! Szurkolok nektek, hogy kerüljön el benneteket a rossz.
A hamisciprus gyereked tényleg nagyon szép.
Holdgyöngy üzenete…
A szomszédba jött a szántó ember, csak kissé jobban a pohár fenekére nézett. No, szántott mindenhol. A lányuk fogta magát, felült a kormány mögé, s némi útbaigazítás, s a mögötte futó, majd ülő ember vezényletével felszántott. Bocsánat, ez már tárcsázás volt, szóval talajlazítás. Melinda, látod a nők nagyon tanulékonyak, találékonyak.
Juhmeli üzenete…
Mancoka, ezt annyira jó csinálni, hogy nem fogja átengedni nekem. Neki a három mókival sokkal nehezebb volt.:)

A káposztákra is kellett volna, akkor most nem állnék brokkoli és karfiolok nélkül.:( Kis joghurtos poharat keresztben félbevágok és a palánta szára köré nyomom a talajba a felső részét, elég 2 cm mélyre. Ez elég szokott lenni a tücsökrágás ellen.
Juhmeli üzenete…
Holdgyöngy, na eddig nem mennék el.:) Igaz ez oda-vissza is. Szerencsém van, mert Feri szeret kertezni, kirándulni, bébiszitterkedni. Nem szeret, de bevásárol, és jól főz.:)
01001100au üzenete…
Mondanám a csigairtó szert, de ennyi kisgyerekkel a környéken nem igazán biztonságos. Sör csapdákat tegyetek ki.
Juhmeli üzenete…
01001100au, üdv itt. Már gondoltam rá, ha ennyire sok helyen hallom, hogy teszek próbát. Majd beszámolok, mit szóltak hozzá.
Juhmeli üzenete…
Mr. Pickles, jobb később, mint soha. Rájöttem az összefüggésre, de mi ez a sok szám meg au?
BoGyo üzenete…
Jobbulást a párodnak!!
Sok-sok mindent csináltál! Jó dolog a fűkasza, mi is nagyon szeretjük. A reménytelennek tűnő gazmezők is pofássá válnak egy kis idő alatt:)
Jaj, ez a palántázó sarok még mindig nagyon tetszik!
Andrea üzenete…
Meli!
Nagyon ügyes vagy! Én is nagyon szeretek fűkaszázni, sokan nem is értik mi a jó ebben, szoktál volt kérdezni, válaszom, hát nem jóérzés mikor a gép csak úgy harapja a fűvet, és szép lesz utána a kert.))

Próbálom gyakorlatba áthelyezni a joghurtos poharak elhelyezését, de nem áll össze, tudom velem van a baj, na még képzelgetem magam elé, majd csak összeáll!

Mi az a sőrcsapda? Érdekelne, mert csiga-invázió van nálam is.
Gyula Guzner üzenete…
Látom nem unatkoztál.
A gallér az jó dolog. Én is használom.
Juhmeli üzenete…
BoGyo, Feri már teljesen jól van. Ma ő kaszált.:(
Juhmeli üzenete…
Andrea, tényleg nagyon jó, látványos munka és ilyen mennyiségben nem is fárasztó.
Juhmeli üzenete…
Gyula, csak kár, hogy nehéz előállítani ekkora mennyiségben.:)