Mindenfélét mutogatok

Másnak már az uborkái nőnek, nálunk viszont már harmadjára vetettem, hátha mégis összejön. A borsó betonkemény, száraz helyét Feri az eső után jó alaposan felrotálta, én pedig rögtön beköltöztem. Elültettem egy sor gumós zeller, két sor szárzeller palántát jó nagy sorközzel, mert rögtön vetettem is közéjük leveles kelt és kelbimbót. Átültettem a borsó elnyomásának túlélőit, a póréhagyma növendékeket és a tavaszi káposztaágyásban kikelt néhány lila karfiol palántát. Készülök őszre, télre. Jutott hely még két sor uborkának is, hátha itt jobban szeret lenni. 
Cukkinim még mindig nincs. Az első adagokkal a csigák, a második vetéssel a vakond végzett. Többször is. Ez már háború.  Még azt sem várta meg, hogy a föld kihűljön az ujjaim alatt.
Ma vetek répát, petrezselymet, salátát negyedjére. Télig még csak eszünk belőle. A többi szépen alakul. Pirosodnak az első bogyók a véletlenül vetett csüngő, balkon paradicsomon, híznak a lóbabok. Szedtem tegnap krumplit is, hagymát, fokhagymát sem veszek már. A 30 darab levenduladugványból 26 még él, és vannak túlélők azon letörött és földbe dugott ágak között is, amiket nem dobtam ki.
Téli ágyás. 
 Tumbling Tom Red.
Szívparadicsom. 
 Lóbab szemek. Puha helyük van.
26 levendula gyerek.
A fűszerpaprikákat a sövény mellé tettem. Növekedési versenyben egyelőre a fagyal vezet, kivéve ahol Feri rendszeresen lenyírta fűkaszával. 
Szerinte nem baj, legalább bokrosabb lesz. 
Persze.
Ha túlélik.
 A kacsák nagyon hamar megszokták a helyüket és minket is, úgyhogy tegnap addig óbégattak a kiskapujuk előtt, míg megesett rajtuk a szívem és kiengedtem őket. Egyelőre csak a palota körüli területeken vadásznak és sokat gyakorolják a hazatalálást, de nagyon jól dolgoznak. Feri kérdezgette, vajon egy kacsa mennyi csigát bír megenni, mert szerinte ezekből a hatalmas dögökből tízzel tele lesz a kacsa. Majd meglátjuk. A növényeket eddig nem bántották. 
 Kacsapásztorok.
Egyik kilátás ribizliszedés közben.





Megjegyzések

Monika üzenete…
Csodaszépek a levenduláid viszont!!!!!!!!!!!!!
Bocs,hogy ,megnyugodtam,hogy ilyen profi kertész is,mint te-küzdesz.Mert én mindig annak tudom be,hogy későn vetettem,ültettem stb.Ma vettem padlizsán és cukkini palántát.Olyan rossz a kertünk földje,hogy még a kukacvirág !!!!!! magja sem bújt ki.:( Ez már a vég.:)
Monika üzenete…
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Dominika üzenete…
Gyönyörű a levendula, Meli!!!
Andrea üzenete…
Meli levendula "irigy" vagyok!))) Atyaégnek sem akarnak ekkorák lennik az én 11 db 5. éves levendula-bokraim. Jó-jó nem csúnyák, de arra vágyom, hogy hatalmasak legyenek!)) Te vissza szoktad vágni őket ősszel?
BoGyo üzenete…
De szép minden! A levendula csodás! De a sarkanytyúkád sem kutya :))
Juhmeli üzenete…
Mamka, a profi kertész nagyon megtisztelő, de attól tartok, hogy messze vagyok tőle.:)Bár egész életemben kertészkedtem, többet fejben, mint földben, még csak 4 éves vagyok.:) Most van a puding próbája. Bénázok is ezerrel, de mindig van, ami kárpótol, mi t a kedves olvasók. Most kelnek a cukkinik megint, kíváncsi vagyok maradnak-e.
Juhmeli üzenete…
Dominika, köszi, annyi virág lett rajtuk, hogy el sem bírták és szétnyíltak a bokrok, de ha elmennek a zümmögők megfodrászkodom őket.
Juhmeli üzenete…
Andrea, ezek öt évesek, márciusban és júliusban szoktam visszavágni őket. Idén a tavaszi elmaradt, szét is nyíltak a bokrok, de talán helyre tudom vágni őket. Eszter írta a múltkor, hogy fajtafüggő (is)a méretük.
Juhmeli üzenete…
BoGyo, köszi, sarkantyúka 10 éves próbálkozás gyümölcse, oda vagyok érte!