Július 6.

Mégsem festettük le a garázsajtónak szánt, immár méretre vágott, élükön végigmart deszkákat, mert nálunk bonyolult. Végre eljutott Ferinek, nem csak a füléig, hogy a direkt garázsajtóhoz vett, nagybödönös teakfa lazúrt mégse kenjük rájuk, mert nagyon sötét lesz és azt én nem szeretném. Mint kiderült, két hét fülrágás után, hogy ő sem szeretné. Így holnap választunk más színt és akkor lesz festés is. 

Egyébként pedig vizeskedtünk, felengedtük a medencét, ami alá idén raktunk egy régi szőnyeget is. No nem azért, hogy pihe-puhán essen a járás benne, hanem hogy nyár végén, mikor leengedjük és téli álomba ringatjuk, ne kelljen két napig vakargatnom róla az elrohadt növényzetet és sarat. A forróságra és az idei elhatározásunkra való tekintettel összeraktuk a slagot is. Locsoltam este kilenc magasságában millió szúnyog intenzív csapkodása közben a nyamvadt paprikáimat, hogy ne csak fényhez jussanak, a télre való ágyást, tököket, uborkákat, a nyiszlettebb padlizsánsort, a kikelt sárgarépát, és a nem kikelt petrezselymet a paradicsomágyásban. 

Szedtem nagyjából 2 kg szedret is, természetesen Feri munkásnadrágjában, amin nem szúr át a csalán és nem harap át a szúnyog. A csalános hónaljcsiklandozástól ez sem védett, de legalább már megvan a holnapi program a festésen és a lekvárfőzésen túl. A szedren ma csak rottyantottam, hogy ne fülledjen be a gyümölcs, holnap újra alágyújtok és befejezem.

Hát, nem egy bajnok nap volt, de lesz ez még így sem, főleg, amíg ennyire meleg van.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések