Július 1.: Ma kertnapot tartottam

Megcsináltam azokat a munkákat, amiket már régen meg kellett volna.

Az első utam az őszi fokhagymákhoz vezetett. Bár valahol egyszer úgy olvastam, hogy felszedésük hagyományosan Péter, Pál napjához kötődik, lehet elkéstem. Szomszéd néni, már két hete kiásta őket, bár azok sem voltak szebb állapotban. Valamennyi levelük megsárgult. Egy másik helyen azt olvastam az az ideális, ha az alsó öt levelük sárga, a többi pedig még zöld. Öt fej vetőhagymából ennyi lett:
Idén többet dugok belőlük.
Ha már így belejöttem, kiástam néhány kínálkozó fokhagyma bokrot is. Ezek az első szezon alatt bent felejtett tavaszi fokhagymákból lettek. Minden évben szépen kihajtottak, sokat palántáztam belőlük ide-oda, de most mennek a fazékba. 
A tavasziak még elég satnyák remélem beindulnak, azokat hónap vége felé kellene felszedni, most még szép zöldek. 
A következő fontos dolog három sor paprika palánta és egy sor 5 centiméter magas fagyalsövény felkutatása volt a térdig érő disznóparéj erdőben. A tegnapi, meg az azt megelőző esők miatt ez most nem volt erőt próbáló feladat, de eltartott egy darabig. Két hősi halott sövénygyerek bánja. 
Ezután a nagykamasz paradicsomok következtek. Volt még két sor paradicsomom, ami nem kapott támasztékot, mert nem egy magas fajta, a Roma VF, de most már véget kellett vetnem a fetrengésének. Ha már itt voltam, akkor végigmentem a többieken is. A kacsokat kicsíptem, volt ahol még egy emeletet kellett kihúznom és felkötnöm. Sokaknál levágtam a földön fekvő leveleket, hogy szellősebb, áttekinthetőbb legyen a bokor.  
Leszedtem az egrest, nem lett valami jó termés. Aprók is a szemek, de nem is kell csodálkoznom, a bokor eddig minden évben költözködött. Majd jövőre.
A szeder is lassan elkezd érni. Idén is sok van, de elég aprók a szemek, van még idejük, hogy nőjenek, de néhány fürt végén már éretten lógtak a fekete szemek, azokat leszedegettem. A gyerekek nagyon várták már. Minden nap kérdezgették, hogy mikor...
Aztán végre elültettem a két szerbluc csemetét állandó lábalatt lévőségeimmel. Az atlasz cédrus pajtijai lesznek, a telek hátsó részébe kerültek. A néhány hete ide ültetett bodzacsemete pedig felköltözött a leendő tyúkudvarba, a kacsapalotával szembe.
Az árnyékaimmal. 
 Egy talicska gyerekkel.


Mára ennyi volt, de holnap is lesz nap. 


Megjegyzések

BoGyo üzenete…
De szépek azok a hagymák. Az enyémek valahova felszívódtak.
Olyan jó olvasni, könyvet kellene írnod:)
Hova tűnt a 3. kis mókus? Csak nem ő volt a fényképész?
Juhmeli üzenete…
BoGyo, örülök, mikor jól esik olvasni. Kaci mesézett.:) A hagymákkal én is elégedett vagyok, csak remélem, hogy nem rontottam el őket a késői kiszedéssel.
csakBea üzenete…
Szépek vagytok! Mondták már, hogy a két fiú tiszta anyja?
Juhmeli üzenete…
Bea, Feri állandóan mondogatja. Sőt, Kati is kis Melinda. Szokta is mondani Feri: -Úgy bőg, mint te!:)
Névtelen üzenete…
tényleg kéne regényt írnod olyan élvezetes olvasni és főleg a gyerekeket látni!csuda cukik
Juhmeli üzenete…
Névtelen, nagyon örülök, hogy tetszik, mindig vannak jó pillanatok, meg rosszak és viccesek, itt megmaradnak emléknek a túl gyorsan növő kis mókikkal együtt.