Paradicsomokról és másokról

Ma végre rászántam magam a paradicsomsorok rendbetételére. Az esők és a súly miatt eldőltek a karók, a hatalmasra nőtt paradicsomok pedig lefeküdtek. Először nem is akartam hozzájuk nyúlni, féltem, hogy eltöröm a súlyos bogyókat cipelő szárakat. Aztán tettem egy próbát. Mivel jól ment a dolog, nekiestem a többinek is. Itt már kisebb pánikban dolgoztam, mert igencsak rohadásnak indultak a levelek, néhol a szárak és egy-két gyümölcs is. Karózás, kötözés után gyakorlatilag pucérra vetkőztettem a bokrokat. Az összes beteg levelet és termés eltávolítottam. Nem kíméltem a földre, sárba lógó egészségeseket sem. A fattyakat is lemetszettem. Aztán bekevertem gombaölőt, hátha még nem késő, és lepermeteztem volna őket, ha a háti permetező a szórófejen kívül nem a hátamra, bugyimba küldte volna az anyagot. Szóval nálunk bonyolult, holnap befejezem, mert rám esteledett. 

 Szerencsére nem mind ilyen.
Csupaszon, de legalább függőlegesen.

Nyári rutinunk is kialakulóban. A reggeli festés pizsamában még mindig program, ahogy a két zápor közötti fürdés is. Dél körül még dideregve a hűvösebb vízben csak egy gyors ugra-bugra. Délutánra jólesően megmelegszik a víz, a közelgő felhőkre, vagy ha azokat nem vettük észre, akkor az első dörgésre kapjuk a mókikat és bedobjuk őket a medencébe, mire ideér a vihar, már úgy is kiszállnak. Ha ügyesek vagyunk, az elektromos szerszámokat -mert nekünk most már olyanok is vannak-, és a  frissen festett anyagokat is fedél alá visszük. Ha nem, akkor napokig szárítjuk őket, mint a garázskapunak való, leszabott deszkákat.
A mindennapi záporok, zivatarok miatt a hagymákat tervezem felszedni. A krumpli még marad, mert bár jó párnak már eltűnt a szára, de a héja még túl vékony. A szeder rohad és penészedik egyszerre. A nyári almánk beérett. Lassan rákezd a körte is, a férgese már hullik. 
Tervben van még a gyümölcsös lekaszálása, és már fenem a fogam a zöldbabra is. Még néhány nap...

Megjegyzések

SzilviaA üzenete…
Szép munka lehetett :) Az én paradicsom-ágyásom a fekszik-nyugszik stádiumban van, akkora dzsungellé nőtt az esők miatt hogy be se merek menni közéjük, mi lesz velem, ha leszív az iszap és még meg se találnak mert betakar a paradicsom :D
Anikó üzenete…
Én is tegnap raktam rendbe a paradicsomot. A sok levél alatt, lelkesen fedeztem fel, mennyi paradicsom fürt van a bokron. :-)Lecsupaszítottam őket én is.
Aranyalma üzenete…
Már azt hittem, hogy csak én vagyok képes idén is paradicsomdzsungelt alkotni. Nálam még csak a gondolat van meg egy hete, az erőgyújtéses fázisban vagyok.
Petra üzenete…
Khm. Hát van tennivalód, de legalább nem unatkozol:)
florentine üzenete…
100 mm eső esett az elmúlt bő két hétben, és a hegyen már repedezik a föld. árnyékosabb részen még tudtam gazt húzkodni, de a napon már kapálni is fájdalmas. az aktuálisan készülő vihart esetleg küld erre légy szíves, a szedernek pl. (a föld minden négyzetcentiméterének) nagyon kellene (amúgy most voltam a gazdaboltban, egy kisebb sor volt előttem, és úgy tűnik, a gombaölőszerek kifogytak, biztos a szőlőre viszik, mert én penészt nem láttam sehol)
csipicsi üzenete…
Ó igen, a paradicsomok. Nálam most nagy fejtörést okoznak. Már csak úgy tudok (bírok) bánni velük, ha melléjük tanyázok. A doki is közölte, hogy a héten még nemigazán lesz gyerek, szóval kénytelen vagyok a paradicsomokkal randizgatni. Node ki vállalja be vajon a kozmetikázásukat, míg én napokig csak rózsaszín babahintőpor felhőben úszok?! Majd "átugrasz" itt is rendet vágni! ;)
Monika üzenete…
A paradicsommal kűzdök,évek óta,de azért sem adom fel! Idén napos ágyásba kerültek.Állítólag faparadicsom palántákat vettem.Tavaly félárnyékos helyen voltak, nagyra nőttek,de egy két szem volt a termés.:(
Idén meg sem nőttek a palánták -még-nagyra, a pasi tanácsára a gödörbe tettem marhatrágyát,rá földet és abba ültettem a palántákat. Szerintem ezért sárgulnak a levelek,nem tudom.
A sok eső után az egyik palánta,mintha kezdene zöldülni,új hajtásokkal, pedig majdnem kihúztam.
A másik ágyásban,amiben a rukkola dzsungel van,jó kis komposztföldben, nőnek ki a kis palánták-magról,maguktól.
MIKOR lesz már jó sok paradicsomom?????????????????????????Melyik évben????
Monika üzenete…
Mármint paradicsom palánták nőnek a rukkola között.
Meli! A virágzó rukkolákkal mit csináljak??????
BoGyo üzenete…
Szépen rendbe szedted őket! Rám is ez vár holnap, vmint valahonnan vadásznom kell támasztó karókat, mert az eddigieket túlnőtték:)
Felénk is rengeteg eső esett. Viszont a szőlőnek már túl sok. Félő, hogy megrepednek a szemek. Ill. az egyik percben eső a másikban napsütés igazi gomba paradicsom:((
Juhmeli üzenete…
Szilvi, hát nem mondom, én lassan két hete halogattam a dolgot, de már nagyon bánom, mert annyira nem volt nagy munka, mint gondoltam, de a baj... Hajaj! Azért remélem nincs minden veszve.
Juhmeli üzenete…
Anikó, jól tetted, meglesz a gondoskodásod jutalma.
Juhmeli üzenete…
Aranyalma, eddig olyan rendesen gondoztam őket, de most két hete feléjük sem néztem, pedig tudtam, hogy permetezni kellene, az időjárás megköveteli, meg hát a támaszték is megadta magát és egymásra borultak a bokrok. Nem is tudom, mire vártam.
Juhmeli üzenete…
Petra, valóban nem. 10 kacsa, egy szökős macska és ötven paradicsombokor mellett nem nehéz nem unatkozni.
Juhmeli üzenete…
Florentine, itt minden nap esett, nem is keveset. Tegnap csak egy kicsi zápor volt, ma már csak rövid csöpörgés, szóval nincs mit küldeni. Egyébként tényleg nagyon hamar kiszárad a föld, pedig idén elég jól el voltunk látva csapadékkal.

A szeder nagy része viszont tönkre megy sajnos, de talán még lesz egy kis idő, hogy egészségben is érjenek szemek, mert eddig kb 4,5-5 kg tudtam csak leszedni. Ma gurulósnak tettem azt a keveset, amit találtam.
Juhmeli üzenete…
Csipicsi, majd Cs. rendezi őket, vagy te, mikor alszik a kis csikó. Bár, akkor inkább aludj te is.
Juhmeli üzenete…
Mamka, ne keseredj el, meglesz az. Én a paradicsomok alá nem szoktam tenni trágyát, viszont jó mélyre szoktam ültetni őket. Aztán megy a dolog magától. Úgy látszik szeret itt lenni. Én a babbal küzdök évről évre, az nem megy. A napos hely viszont tényleg nagyon fontos nekik.

Rukolát én néhányat szoktam hagyni, hogy magot szedjek, vagy hogy elszórhassa a magját, a többit ki szoktam húzni, de meg lehet próbálni visszavágni őket, hátha kihajt még egyszer. Azt még nem próbáltam. Ja igen, kóstold meg a virágot, hátha ízlik, ehető, és szép csíkos és jó illatú is.
Juhmeli üzenete…
BoGyo, nekem a most leszüretelt nyári alma és a krumpli! reped a sok esőtől.

Karó az nálunk se lett elég, ezért néhány sorban csak az elejére végére tettem és "kordont" húztam zsinórral. Arra kötöttem a szárakat. Nem valami szuper megoldás, de a semminél jobb.