Zűr van a paradicsomban

A betegség lassan bekebelezi valamennyi bokromat. Permetezés közben még titkon reméltem, hogy a levéltelen bokrokon gyorsabb lesz néhány gyümölcs, és hamarabb beérik, mint elrohad, de most már nem áltatom magam. Nagyon szomorú voltam. Feri vigasztalgatott, hogy majd jövőre, meg ez csak paradicsom, meg örüljek annak, ami van, de nem segített. Az sem, hogy mások is így jártak. Én nem akarom, hogy mások tehene is megdögöljön. Azt akarom, hogy mindenkinek legyen tehene. És paradicsomot akarok enni. Csíkosat, gömbölyűt, körtét, szívet, fodrost, pirosat, feketét, sárgát, lilát. Már éppen kezdtem ráérezni az önsajnálat megannyi ízére, mikor berontott a konyhába, hogy kellene neki egy póló, amin zseb is van. Mivel ilyenre még nem tettünk szert, gyorsan kezébe nyomtam a kertészkötényemet. Mindjárt jobb kedvem lett. 
 A helyzet fokozódik.
 Csini kötény.
Mindenki villanyt szerel.
 Majdnem kész a fetrengő. 
A világítás viszont teljesen elkészült. 
 Itt is van.
Olyan szép.
 És hasznos.
Khmmm. Igen, a garázskapu még nincs kész. 
Mondhatni azért, mert mi nem csináljuk.
És szép is.
Ezentúl más kaland után kell néznünk, mert az udvaron botorkálás sötétben, a favágás sötétben, a kazánházba menni sötétben, a kacsát kergetni sötétben, a nyulat kergetni sötétben korszak lezárult. Hazudnék, ha azt mondanám bánom. 
Még egyszer, mert nem tudok betelni vele:
Ilyen volt.


Ilyen lett.
Igen, az ágkupac még megvan...
A paradicsomtermesztés mellett a fetrengést is gyakorolni kell.
Mindkettőből megbuktam.




Megjegyzések

BoGyo üzenete…
Jaj, nagyon szép lett!!!! Nagyon-nagyon hangulatos! Biztos nagyon fogjátok szeretni! Sok-sok kellemes, meghitt, mókusbabusgatós fetrengést rajta!
A paradicsomok miatt ne bánkódj, lehet, hogy megemberelik magukat. Mindig tudnak meglepetést szerezni a növénykék:) Lesz még rajtuk termés, meglátod.
SzilviaA üzenete…
Én is fetrengeni akarok :) A paradicsom ágyásom még mindig egy dzsumbuj, most már hozzá se merek nyúlni, lesz ami lesz... :))))
fenci üzenete…
Nagyon jó lett ez a fetrengő - ügyesek vagytok! a pad saját gyártmány? amúgy nekem is egyik nagy félelmem, hogy leveri a jég a termést, vagy valami baja lesz és annyi a munkának... de ez benne van, sajnos...
Holdgyöngy üzenete…
Nagyon hangulatos lett! Nappalra, estére is!!!!!!Melinda, tudom nem vigasztal, idén lett először paradicsomom, amire azt mondhattam "van paradicsom", hát nem lett, már rég ki kellett volna vágjam, csak idő nem volt rá. Így jártunk, s tényleg nem vigasz, hogy mások is, sajnos.
Andrea üzenete…
Meli!
Tegnap voltam épp megbeszélni szakemberrel, hogy mi tegyek - pont olyan baj van a paradicsomjaimmal, mint amit mutat a fotód, sőt a fügebokrot is keményen elkapta mindenféle baj - a bajban lévő növényekkel. Megnyugtatott, hogy sajnos az idén, az időjárás miatt vannak ezek a problémák, és a megfelelő arányban ajánlotta, hogy a bordóilé + ként, a decist keverjem be a wuxal super levéltrágyával, valamint vasat is adjak hozzá és ezzel permetezzem. Ma remélem már - most süt a nap - elmarad az esőzés és megtudom csinálni a permetezést.

Nagyon szép lett a fetrengőtök, hiába szépen haladtok előre!)
Fernel üzenete…
Jaj, annyira sajnálom! Nem akartalak keseríteni a múltkori képek és a mostaniak alapján majdnem biztos, hogy paradicsomvész ütötte fel a fejét, a sok eső miatt az idén kedvező volt számára a klíma. Sajnos, ha már megjelent, bármit fújsz rá, csak a halottnak a csók kategória... És nagyon gyors is, egy hét alatt viszi. De hát a mezőgazdaság már csak ilyen. Mindig van valami, ami közbejön, küzdünk, aztán meg így jártunk. A fetrengőtök király lett, a kinti villany meg - pillanatokon belül rá fogsz jönni, hogy is lehettetek meg nélküle :D
Dominika üzenete…
Jaj, Meli! Úgy sajnálom ezt a paradicsomos dolgot!
A férjed viszont főnyeremény, hát, ez van, inkább ilyen férje legyen az embernek, mint sok paradicsoma... :D
Csodás a fetrengő, a világítás, minden!!! Nagyon szépen alakultok!
gandi üzenete…
Amennyire bánthat a paradicsom okozta probléma, annyira jó lett a fetrengőtök! Nagyon ügyesek vagytok!
De tavaly beígértetek nekünk egy látogatást, hogy meglessétek a mi "fetrengőnket"!!! :-) Augusztus 8. után itthon leszünk, várunk Titeket szeretettel!
Juhmeli üzenete…
BoGyo, hiszek neked és egy picit még reménykedem, de már elengedtem őket. Persze ma is az első utam oda vezetett, hogy szedegessem a rossz leveleket, gyümölcsöket, de már nem bánkódom annyira.
Igyekszem fetrengeni is, legalább egy kávényit. Ha minden jól megy, áttérek két kávényira. Ez az edzéstervem.
Juhmeli üzenete…
Szilvi, hát fetrengj!:)

Van, aki olyan sok paradicsomot termeszt kiskertben, hogy sosem karózza, szóval minden oké lehet így is.
Juhmeli üzenete…
fenci, a pad saját gyártmány, régi raklapokat vágtunk szét, festettünk és csavaroztunk össze. Még lesz egy elem, de most a garázskaput készítjük.

Én négy éve rettegek a paradicsomvésztől. Hát, most átestem a tűzkeresztségen.
Juhmeli üzenete…
Holdgyöngy, sajnálom a te tehened is. Én még reménykedem, hogy az első bogyók egy része talán beérik, mert már rózsaszínek.
Juhmeli üzenete…
Andrea, sajnálom, hogy nálad is. Én gombaölővel nyomtam meg őket, de már levágtam a csalánt is és előbányásztam a bordói levet is. Hétvége felé újra megküldöm.

A fügénk még rendben van szerencsére, mert nagyon számítok a termésére.
Juhmeli üzenete…
Fernel, sajnos tényleg nagyon gyors. Most tesztelem, hogy feltámad-e a paradicsom. Egyébként azt kell, hogy mondjam, jól jön egy ilyen tapasztalat is.

Ez a villany kérdés még nem esett le, de mostanában lassú vagyok.:)
Juhmeli üzenete…
Dominika, szeretem, ahogy meg tudod ragadni a lényeget. Öt nap letargia után egy kötény helyretett. Te gyorsabb voltál. :)
Juhmeli üzenete…
Andi, nem olyan profi, mint a tietek és lusta voltam varrni is, sőt még hiányzik darabkája, de nagyon élvezem. Csak meguntam a festést.;)

És jövünk. Tényleg.
Domci üzenete…
Veszem a bátorságot és ismeretlen rajongóként megírom hogy GYÖNYÖRŰ a kiülő fetrengő.este is nappal is.kívánom hogy sokszor legyen használatban.nagy örömmel olvasgatom a blogot,csodás gyerekek,szorgalmas szülők,szépen alakuló kert.szeretem. üdvözlettel Domci
Juhmeli üzenete…
Domci, nagyon örülök, hogy bejelentkeztél és köszönjük a dicséretet. Gyere máskor is, érezd jól magad nálunk.
Aranyalma üzenete…
Nagyon szuper lett a fetrengő!