Csak képem van hozzá

Igaz, az sem túl sok.

Mostanság kevés említésre méltó dolog történik a kertben. Szembe szemerkélő esőben leszedtük Pandával a Bosc Kobak körtéket. Nagy részük lehullott, de még így is örülök nekik, mert ahhoz képest, hogy mennyire nem láttunk rajta virágot, végül megint kitett magáért a vén körtefa. Más kérdés, hogy a kertész nem tett ki magáért, hogy a molyosodást és a moniliát megelőzze, főleg, hogy a Dipelt, mint biofegyvert beszereztem, viszont nem tudtam, mikor szórjam ki. Jövőre bátrabb leszek. Vagy elszántabb. Esetleg éhesebb. De az is lehet, hogy lustább.
Két kis láda lett.

 A veteményesben a  paradicsomok a végére értek, ami még lesz, az egy kis uborka és paprika. A pórék szépen vastagodnak és a csigák még nem zabálták le az ágyásba kiültetett káposztaféléimet. A palántázó edényben rekedteket viszont zöld, remekül rejtőzködő hernyók rágták tövig.
Az idei utolsó kosár.

A levendulák és rózsák viszont másodjára borultak virágba. Előbbieknél még sosem láttam ilyen második virágpompát. Talán, mert tavaly és azelőtt és azelőtt túl későn vágtam vissza őket. Idén nem halogattam sokáig, de nem azért, mert rendes voltam, hanem mert nem lehetett lejutni a hatalmasra kiterült bokroktól a veteményesbe.
 Rózsa és levendulaillat leng a veteményesben.

 A nagy évelő ágyra nagyon ráférne egy kis átalakítás. A három móki mellett teljesen szétszedni nem tudjuk, de részenként megpróbáljuk rendbe tenni. Jelenleg a varjúhájak, az őszirózsák és a nyári orgonák színesítik. Rendeltem Szőregről rózsatöveket, azokat is ide szánom. Egyetlen szabályt próbálok betartani az új ültetéseknél, hogy inkább kevesebb féle növényt választok, azt is azokból, amik gond nélkül túlélték az elmúlt éveket, de azokat gazdagon, nagy foltban rendezem el, nem külön-külön, itt is-ott is. Persze lesz ellen példa is, mert amiből kevés van, azt sem fogom kihajítani a komposztdombra.
Jelenleg.

Aztán még volt krumpliszedés is, délben, napsütésben, szembe csorgó verejtékkel, zuhany után vakondtúrásnyi földdel a kádban. Már nagyon hiányzott. És kaptam pakkot is BoGyo-tól virágmagokkal és törpe íriszekkel. A nyírfa alá kerülnek, hogy a konyhaajtóból jól szemmel tarthassam őket. Reményeim szerint ott pofátlanul elszaporodnak majd a fűben, a sárga krókuszkáim gyűrűjében. Itt kell bevallanom azt is, hogy a már meglévő állományt 30 darab hófehér krókusszal egészítettem ki, amik a törpeíriszekkel fognak tobzódni tavasszal. A kiserdőbe pedig őszi színfoltnak apró, sárga krizantémbokrokat hoztam.

A fetrengő mellett a kékszakáll kibontotta bimbóit, és dús, kék virágzatával csalogatja  méheket.

Lassan lepucolom a veteményes nagy részét, csak a paprikák és a téli ágyás marad. Mákot tervezek ültetni, lehet petrezselyemmel is megpróbálkozom, hogy legyen télre zöld. Még kell kaszálni a gyümölcsösben és almát szedni. A többi program pedig még mindig barkács.

Megjegyzések

Petra üzenete…
Szép minden.

Ésmilyenrózsákatrendeltél?

Petra
Aranyalma üzenete…
Nekem is azok az évelő ágyások tetszenek ahol jóóóó hosszan nagy foltokban vannak a virágok, ha tehettem volna, akkor én is olyat szerettem volna, csak sajnos nincs elég helyünk hozzá. Ezért lettek szünetek az ágyások között, hogy hozzá tudjunk férni a fákhoz és ne Stockholm érintésével kelljen menni a gyümikért érési szezonban nap mint nap, ugyanis nagyon komoly minőségellenőrünk van egy 20 hónapos kislány személyében:-)
Monika üzenete…
Mindig elkövetem azt a hibát,hogy nem egy nagy foltba ültetem ugyanazokat,hanem ide is -oda is, szeretném több helyen látni,aztán rájövök,hogy sokkal jobb,szebb lenne,egy csapatban.
A kékszakál neked dézsában van? Esik az eső és még így is tele van döngicsélőkkel.:)
Juhmeli üzenete…
Petra, sokfélét, valamelyikből több darabot is, hogy rögtön gazdagabban legyenek:
Meilland rózsákból ezeket:
Alain Souchon® MEIkarouz
Elle® MEIbderos
Jeanne Moreau® MEIdiaphaz
Jean Cocteau® MEIkokan
Bonica® MEIdomonac
Les Quatre Saisons® MEIfafio
Leonard de Vinci® MEIdeauri

Sajnos az Acropolist már nem termesztik, pedig arra fájt a legjobban a fogam.:(

Kordes rózsákból a Home & Garden-t.
Juhmeli üzenete…
Aranyalma, a praktikusság is nagyon fontos. Szerencsére nekünk itt nincsenek fák, úgyhogy lehet(ne) tobzódni. A minőségellenőröket meg komolyan kell venni. Főleg a szigorú, 100 centi alattiakat.
Juhmeli üzenete…
Mamka, ha kisüt a nap, rögtön megtelnek a virágok lepkékkel, méhekkel. A napraforgók meg cinkékkel. Igaz, azok esőben is jönnek.
Igen, ez a kék szakáll cserépben van, jó nagyban. Remélem sokáig elfér benne.
Aranyalma üzenete…
Az első szempontunk az volt, hogy a gyümikfáknak, bokroknak legyen jó helye, a virágok meg ott lesznek ahol marad hely, mert sajnos nincs akkora területünk, hogy külön legyen a virágos a gyümölcsöstől és a termő növények az elsők, mert nem minden virággal lehet jól lakni meg sütit sütni belőle. Vagyis lett volna hely, ha a nagyi nem adja el a szomszédnak a kert egy részét(nagyjából egy ugyanakkora terület mint a konyhakertünk, ahol a ló lakik az eredetileg hozzánk tartozott régen), mert egymagának sok volt a kert.
Erika üzenete…
Máskor is rendeltél már Szőregről? Ha igen, mik a tapasztalataid? Én most vásárolok tőlük először és a Home & Garden-t én is beválogattam:)
Juhmeli üzenete…
Aranyalma, nálunk is az étel a legfontosabb, ezért ér a fű néhol térdig.:)

A telek meg még vándorolhat vissza is. Ki tudja...
Juhmeli üzenete…
Erika, még sosem rendeltem tőlük, szóval egyszerre vágtunk bele. A kapcsolattartójuk viszont nagyon kedves, emailben már volt pár körünk. Csak remélem, hogy a rózsák erősek lesznek.