Egy év

Mintha csak tegnap írtam volna az előző visszatekintést. Évforduló, melynek nagy jelentőséget nem tulajdonítok, de egy viszonyítási pont, mely képet ad a változásokról, arról, hogy milyen sok fér bele ilyen rövid időbe. Egy kis megálló, ahonnan pillantást vethetünk az elmúlt időszakra. Nem múlt el észrevétlenül, de mégis felfoghatatlanul gyorsan történt.
A tavalyi a barkácsolás éve volt. Az alumínium nyelű kiskapánk mellé beszereztünk gépeket, szerszámokat, melyek nélkül eddig nem tudtunk érdemben előrébb lépni, hogy a terveinket kézzel fogható valósággá alakítsuk, vagy egyszerűen csak megkönnyítettük velük a munkánkat. Így lett fetrengő, garázskapu, kacsapalota, rusztikacsa-ól, folyamatban van még a bárka és a rózsakert. További barkácstervben még a pad a cseresznyefa körül és a tyúkól projekt. 
A veteményes teljesítménye talán tavaly volt az eddigi legrosszabb. A sok eső megbetegítette  paradicsomokat, bár így is lett egy kis kamrábavaló, de magot szedni nem tudtam. A csigák lezabálták valamennyi káposzta, répa és petrezselyem-próbálkozásomat, és a krumplinak sem kegyelmeztek. Az esőtől a szép fűszerpaprika és  vöröshagymatermés nem volt alkalmas tárolásra, bár még mindkettőből vannak túlélők. A fűszernövények szépen teremtek, a mákból nem lett semmi, ahogy a kukoricából sem. Cukkiniből alig pár darab, padlizsánból szintén. A rebarbara és a málna viszont szépen megerősödött, a spárgából is tudtunk többször szedni. Úgy tűnik a tavalyi az évelők, a fák és az uborka éve volt.
A gyümölcsös a kaszálóval szépen alakul, lassan termőre fordul és nem álltak a fák 3 méteres gazban sem. Ide kerül a sportpálya. Idén, ha minden igaz. Mályvacserjék mögé rejtett pihenőpaddal kiegészítve.
A kiserdő lassan tényleg felnő a nevéhez a juharokkal és magnóliafákkal. Az évelőágy megújul. Ez már biztos. Felét már ősszel kiástam, a másik fele márciusban következik, addig pedig figyelem az ide ültetett tulipánokat és még mielőtt nagyon nekilódulnának átültetem őket kaspókba, hogy gyönyörködhessek bennük, de ne zavarják a munkákat. Egyelőre csak az orruk hegyét mutogatják, és az időjárás is nagyon csapadékos, úgyhogy csak gondolkodom a továbbiakon. A tyúkudvaron. A gyümölcsfa-alagúton, A rózsakerten. Feri házbővítési tervein.
Négy év képekben:
2011 és 2014
Veteményes elölről és hátulról
2011 és2014
Évelőágy és kiserdő
2011 és 2014
Kilátás és fetrengő

A legnagyobb változás mégiscsak az, hogy kinőttek a babakocsiból, a cumiból, a vakondtúrás föld fogyasztásának szenvedélyéből a kisbabáim. Szépen, csendben belenőttek a motorokba, biciklikbe, medencékbe. A kertben.
1-2-3 kiskertész

Azt tudom biztosan, hogy idén sem fogunk unatkozni, hogy idén is fogunk bénázni, kísérletezni, fúrni-faragni, de leginkább kint lenni és élvezni a kertet. A munkát. Az életet.

Kezdődik az ötödik év a házban, az ötödik szezon a kertben, az ötödik évjárat a blogon.

Tartsatok velünk idén is!

Megjegyzések

Andrea üzenete…
Először is, gyönyörű szép családod van, gratulálok mind a két szülőnek!
Látom az egyik fotón, hogy a ház oldalán beindult a változás! Szép tervek, amit az ügyes kezeitek valóra is váltanak.
Nekem van sokféle paradicsom-magom, nagyon szívesen adok belőlük, beszéljük meg.
Sajnos én még mindig nem tudok ilyen kockákból összerakott fotómontázst csinálni, pedig annyira jó lenne, pedig kisérleteztem, de nem akar összejönni.))))
Oliv Flower üzenete…
Atyavilág! Már az ötödik év jön!!! A kertet és a csemetéket is öröm nézni!
Paradicsommagot én is tudok adni. Privibe írd meg a címed és küldök mindegyikből. (2013-as magokból mert azok szebbek és jobbak is mint a múlt éviek.)
Fernel üzenete…
Minden nagyon szép, minden nagyon jó, nagyon ügyesek vagytok :D, de a legcukibbak a kismókusok :D Hiába na, már csak ilyen mókusimádó vagyok :D
Ha kell valami mag, tudod hova fordulj :D
Pussz!
BoGyo üzenete…
Olyan szépek vagytok! :)
mancoka kertje üzenete…
Micsoda változás! És mennyi munka van emögött!
Csak gratulálni tudok mindenhez és csodálni a kertedet, az emberpalántáidat. Ez az igazi, élttel teli kert!
Sok sikert, erőt, egészséget a további tervek megvalósításához!
Juhmeli üzenete…
Andrea, köszönjük szépen. A magoknak még a végére kell érjek, mert ha szerencsém van maradt 2013-ból. A montázst most befunky.com oldalon készítettem. Egyszerű kezelni, de angol nyelvű, esetleg próbáld meg azzal.

KM, igaz gyorsan telik az idő? Még magozok, akkor kiderül, mi maradt, és köszönöm.

Fernel, üdv a mókusimádók klubjában! Ha nem maradt az erdélyiekből, tuti jelentkezem, de most egy kicsit abbahagytam a magozást, még olyan hosszúnak látszik a tél...

BoGyo, ugye milyen aranyosak?

Mancoka, köszönjük a dicséretet és a jókívánságokat. És viszont kívánom neked is.
Holdgyöngy üzenete…
A mókusfotók még mindig a nagy kedvenceim! A változások: ügyesek vagytok, így tovább!
Juhmeli üzenete…
Holdgyöngy, teljesen egyetértek.:)