Fehérke kacsákról nem nagyon esett szó, mióta elfoglalták a kacsapalotát a nyár közepén.
Decemberre terveztük átlényegülésüket, mondjuk a karácsonyi menü részeként, aztán valahogy elmaradt a dolog. Februárban, egy szép, meleg napon viszont elég erőt éreztem magamban a feladat végrehajtásához. A három legkisebbet kaptam el, a két fiú Quasimodo volt, némi gerincproblémával és jól fejlett ivarszervekkel. A tojóban is már sorakoztak a kis tojások, ezért úgy döntöttünk Ferivel, hogy a többieket, két tojót és egy gácsért, tovább tartjuk és lehetőséget adunk magunknak még több kacsatojás fogyasztásra, és talán tavaszi kiskacsa keltetésre.
Azóta minden nap, mikor kinyitottam a palota ajtaját és jó reggelt köszöntem nekik, mindig körbenéztem, hogy hogy állunk. Nemrégiben Feri beszámolt a gácsér kabaréba illő első próbálkozásairól is felnőtt témában. Mert mialatt az egyik lánnyal összesimították a farukat, a mellette álló másik tojó fejét nyomta az itatóba... No, de majd belejönnek.
A mai jó reggelt, hogy aludtatok utáni kötelező körültekintés meghozta az egy hónapja várt gyümölcsöt. Az első fehérke tojást!
Ez legalább biztos, mert a majdnemfutókét lassan egy hete nem találom.
Megjegyzések
Nem bánnám, ha belejönne.:) Akkor költenénk kiskacsákat, minden nap van egy tojás azóta.