Tegnap végre kerteztem, idén először

..., és alig merem írni, hogy mit csináltam.

Átültettem. 

Fákat. 

Meglehetősen sokat. Mert a tervek változnak. Mostanra már teljesen biztossá vált a korábban csak földtől elrugaszkodott álmodozások során emlegetett házbővítés. Ezért a ház köré ültetett fákat, kicsiket és nagyokat egyaránt, kiástuk és új helyet kerestünk nekik. 
Mindkettőnk kedvence a vérszilva a leendő tyúkudvarba került, de ha ezt a beavatkozást túléli lehet, hogy visszahozzuk az építkezések után. Mert mindkettőnk kedvence. Szép tavasszal rózsaszín virágokkal borítva, nyáron a sötétbordó leveleivel árnyékot adva, ősszel, mikor átragyog rajta a tompuló napsugár. Gyorsan nő, tavaly is legalább fél métert, de most visszavágtam a gyönyörű koronáját, hogy jobbak legyenek a túlélési esélyei.
A szerb luc, amit kinti karácsonyfának ültettem, hátra került a gyümölcsösbe, egy erdei fenyő és egy hamisciprus pajtija lett harmadikként, egy árnyas kis erdőt fognak ők hárman létrehozni, ha megnőnek. Mikor tömörítettem körülötte a földet, rá kellett jöjjek, hogy már megint milyen sokat nőtt, az orromat csiklandozták a csúcsrügyet borító tűlevelei, ez legalább félméteres növekedést jelent nála is a tavalyi évben.
Kikerült még Kisbea a nyír is, egy jegenyefenyő barátnője lett a gyümölcsösben, ők is ligetet fognak majd létrehozni, főleg, ha hozok még hozzá további szereplőket. Az oszlopos ginkgot is kimenekítettem, de szinte semmi gyökere nem volt, ezért cserépbe ültettem, hogy jobban figyelhessem a sorsát. A veteményesből kiástam egy orgonát, hogy rend és több hely legyen. Ez az évelőágy bokros részébe került, még sosem virágzott, pedig már legalább hat éves, remélem idén fog.

Mára is sok dolog lesz. Még mindig átültetnivaló. Kiszedem a veteményes rózsáit, hogy helyet nyerjek, még ha csak zsebkendőnyit is, mert -most már ez is biztos- beáldozom egy részét a leendő tyúkudvar kedvéért.

Egyébként pedig tervben volt egy kis veteményezés, de annyira hideg van még, hogy elhalasztottam.

Tavaszi képek:
Macska-tavasz.

Móki-tavasz.

Panda válogatás nélkül használja az almát.

Nem meztelencsiga.

A sötétek megjelenése a krókusz szezon végét jelzi.



Megjegyzések

Aranyalma üzenete…
Nem semmi csaj vagy te sem :-) Èn is simán megcsináltam volna, vagyis. Csináltam is egy almával ès a naspolyával. Èdesapámat megkèrdeztem ès azt mondta, hogy minden fának megvan a max magassága amíg simán lehet pakolgatni. Elvileg lombhullás után egyből meg kell tenni, hogy tavasszal amikor èbred a fa akkor egyből tudjon gyökèrre erősíteni, a támasztèk ilyenkor a legfontosabb.
BoGyo üzenete…
Nem unatkoztatok:) Jaj, nagyon izgatott lettem, a bővítés hallatán:) Jó munkát és minél hamarabbi befejezést hozzá:) Mivel bővültök, ha szabad kérdezni?
Napsütéses hetet!
Beszter üzenete…
Úgy tűnik, ez a faátültetések hétvégéje volt, nálunk egy szilvafa került szerintünk jobb helyre. Hogy egyetért-e ezzel, majd elválik, de ha igen, örököltem valamit nagymamámtól, aki ha földbe dug egy fakanalat, az is megered.
Az építkezés meg jaj de vidám dolog, az ember alig várja, hogy elkezdjék, aztán meg, hogy végre abbahagyják. Látatlanban is azt hiszem, hamarabb végeztek majd nálunk :)
Juhmeli üzenete…
Aranyalma, köszi a biztató szavakat. Nagyon sajnálnánk, ha nem bírná ki a költöztetést. Durván visszavágtam a lombját, és jól kitámasztottuk. Még próbálok figyelni az öntözésre is, ha már szárazabb lesz a föld. Hallani fogtok róla.
Juhmeli üzenete…
BoGyo, nem tudom, mi van velem, én úgy fázom, alig bírom rávenni magam, hogy elhagyjam a barlangomat. Jöhetne már a kellemesebb tavasz.
A bővítés egy konyha-nappali-étkező lenne, a kert szintjén, a jelenlegi 16 négyzetméteres nappali-étkező és a 6 nm-es előszoba-konyha helyett. Akkor beférne egy rendes ebédlőasztal és egy kanapé, ahol mind elférünk. És, ami a legfontosabb, lenne előszoba.:)
Van egy oldala ennek a projektnek itt a blogon, házalakulás néven. Ide kerülnek apróságok ebben a témában.
Juhmeli üzenete…
Beszter, én rettegek tőle, pedig jópár felújításon túl vagyunk már és minden rendben ment, nem voltak rossz tapasztalataink. De ez azért annál nagyobb falat. Hát meglátjuk, mi sül ki belőle. Idén még nem kezdjük el, a tervezést csináljuk meg és számolgatjuk a krajcárokat. Jövő évre tervezzük a megvalósítást.
Remélem nálatok is sikeres lesz az átültetés.
Andrea üzenete…
Meli én is kertezek 1000-el, szombaton, és tegnap, majd ma is ezt teszem, eddig szépen sütött a nap, igaz azért pár gönc volt rajtam, na és az a kesztyű egy áldás, jó hogy felfedezted!))) /metszettem a fákat, bokrokat, rózsákat, lemosó-permeteztem az összes fát, bokrot, rózsákat, összegyűjtöttem az összes hulladékot, vakondtúrásokat szedtem össze, rengeteg volt, kitettem 3 esőgyűjtőt, szóval beindult a szeretett kertészkedésem)))
Átültetni és is szoktam, időnként kérdezik is tőlem, hogy most megint mit helyezek át más helyre, válaszom, amiről időközben kiderül, hogy más helyen jobb lenne.))) Eddig még minden megeredt az új helyén is, remélem ezután is így lessz.

Aranyosan napoznak a kis tavaszvárók.)))
Juhmeli üzenete…
Andrea, tényleg belevetetted magad a sűrűjébe. Mi még igencsak csigatempóban nyomjuk, egy-egy lopott órácska jut csak, de azért nagyon jól esett. Már egész elfelejtettem a föld illatát, és a mindenhol kajtató kacsalábalattlévőséget.
További jó munkát kívánok és hozzá szép időt!
Andrea üzenete…
Meli!
Tegnap és ma is sikerült sok mindent csinálni a kertben, most értem haza. Hagyma, f.hagyma, retek, 3 féle s.répa a földben várja a "kikeletet".)))
Málna sorokat rendeztem, kerítésnél is kellett - a réginél - egy-két dolgot csinálnom, és nagyon, de nagyon élveztem a jó, friss levegőn létet.))
A kesztyű pedig osztályon felül vizsgázik nap, mint nap.)))
Ma hazafelé bementem a kertészboltba szaktanácsot kérni, és kiderült, hogy ez az első bordói+kén lemosó permetezésem előtt - most vettem ezt is - az olajos/bogaras lemosást kellett volna csinálnom, na még mindig nincs késő, csak most 2 permetezésem lessz..))))
A jópap is holtig tanul ugye, na akkor én miért ne.)))DDD

3 kismókus mellett azért ez másképp működik, nem csoda a csigatempó, na de beindultok...))
Juhmeli üzenete…
Andrea, egész belelkesülök a soraidat olvasva, pedig ma megint annyira hideg volt, hogy csak az állatok, meg a fűtés miatt dugtam ki az orromat a kertbe. Még tojásvadászatra sem mentem.
A kesztyű nálam is nagy kedvenc, már moccanni sem tudok nélküle, ha kint dolgozok, főleg, amíg ilyen hideg van. De egyelőre csak bent vetettem pár dolgot megint. A hétvégén viszont szeretnék metszeni, és utána lemosózni.
Andrea üzenete…
Meli most egy kisidőre az időjárás közbeszólt, na de.....)))
Holnap én a piacra megyek tojásvadászatra!)))DDD
Juhmeli üzenete…
Andrea, szép vasárnapot! Legalábbis így ígérték.