Mindenféle

Az idei rózsanyílóverseny győztese Don Juan, a szívdöglesztő bordó futó lett, de nem sokkal maradt el mögötte a szintén futó, de selymesebb Swan Lake sem. Mostantól viszont szinte minden napra jut majd egy szép meglepetés a rózsakertben.

Don Juan.
Szintén.
A nap utolsó sugarai mindig a rózsakertet simogatják meg.
Kiskertész nagy munkában.
Swan Lake.

Zarándokhely mostanra már több is akad a kertben. Mindenkinek más. Ferinek a rózsák és a pipik. A gyerekeknek a önkényes eperbokrok a veteményes sóderében. Ezek kezdtek el pirosodni. Nekem a gyümölcsösben gömbölyödő elsők, és az esti borsószüretek.
'Andosa' nektarin, szinte feketén borítják az öt éves fácska vesszőit. Először. Végre.

'Hope' lapos őszibarack. 
Két éves, de úgy megkóstolnék egy csészealjat róla.

Aztán még a sok mulatság mellett az is, hogy rosszalkodtam és bár nem most van itt az ideje, de rózsát és néhány bogyóst rendeltem. Így idén testközelbe kerültem az áfonyavirágokkal is és reménykedhetek némi kóstolóban is.
Vörös áfonya, fürtös áfonyák, és 'Elfe' futórózsa.

A gyerekek úgy örülnének!
'Heidi' fürtös áfonya.

Annyi dolog van még, amiről írni lehetne, újabb tervek, álmok, rengeteg tennivaló, idősödő, egyre mutatósabb kert, kártevők, építőanyagok, barkács. Remélem mind sorra kerül. Addig is, 

a hunyor még mindig hoz virágokat.
A zöld és rózsaszín pettyesek után most hófehéreket.


...


Közeleg a nyár.


...


Szóljak neki?



...


Vagy csak üljek mellé a mókikkal a hangyarágta fatörzsre és csendben örüljek.











Megjegyzések

mancoka kertje üzenete…
Nagyon szépek a rózsáid! Várom a többieket is.
A kiskertészed nagyon szorgalmas!
Az új szerzemények nagyon ígéretesek!
Orsi üzenete…
Öröm olvasni a soraidat, nézni a fotóidat.
Veled örülni az ígérkező termésnek és drukkolni, hogy meg is maradjon az a csészealj barack:)

És ülj csak le a mókikkal a hangyarágta fatörzsre és élvezd a kerted minden részletét a nyárra várva :)))

jaaa, és csak úgy mellékesen: csodaszépek a rózsák :)
BoGyo üzenete…
Nagyon jól néz ki a rózsakert!! Csodaszépek a rózsák! Sok örömet hozzájuk!
csipike üzenete…
Imádom a rózsák illatát, nálunk is van a lakótelepen tűzpiros, épp ma csodáltam meg :-)
Várom a következő tevékenységeket, mindenről szívesen olvasok ;-) A ti kertetek olyan, igazi gyerek barát kert :-)
Petra üzenete…
Hajaj, látom rózsailag is be lettél oltva!:) Az elfét úgy ültesd,hogy nagyon erőteljes lesz.

Szerintem május végén, június elején jöhetnétek kertnézőbe:)
Juhmeli üzenete…
Mancoka, mindet bemutatom majd, mihelyst kibújnak a bimbóikból.:)

Mostanában sokszor jönnek ezt-azt csinálni. Mindig meglepődöm, zavarba jövök, aztán meg azt sem tudom, mit kezdjek úgy reszketek az örömtől.
Juhmeli üzenete…
kyOrsi, ez jól esett a zúzámnak.:)

A fatörzs szuper hely, mindenki szeret megpihenni rajta egy kicsit, és közben nézzük az óriási hangyákat, ahogy hordják a fűrészport a belsejéből.
Juhmeli üzenete…
BoGyo, köszi. Nagy az izgalom, hogy melyik milyen, esetleg el lett cserélve, milyen az illata...

De hát minek is magyarázom, te szintén zenész.:)
Juhmeli üzenete…
Csipike, örülök, hogy neked is van test- és orrközelben hasonló gyönyörűség.

Igen, a gyerekek egyre jobban belakják a kertet, felfedezik és használatba veszik, megtapogatják, megkóstolják, megszagolják, leszedik...
Juhmeli üzenete…
Petra, köszi a tanácsot, remélem jó helye lesz, évek óta szemezgettem vele a katalógusban.

Már nagyon várjuk a kirándulást. Akkor bevizsgálom élőben is, a többiekkel együtt.
florentine üzenete…
Gyönyörű minden és tetszik az új fejléc!
Hedvig üzenete…
Jó látni az egyre otthonosabb, belakott kertet.
Juhmeli üzenete…
Florentine, köszi a dicséretet, mindig jól esik, még jó, hogy munka nélkül is örülhetek neki.;)
Juhmeli üzenete…
Hédi, én is szeretek kukkolni nálatok.