Esti móka

Az állatok már megint szívatnak minket.


Hely: Az Tyúkország határain belül.
Idő: Szürkület vége, ekkor a sötétség olyan gyorsan hullik rád, mint amikor leengeded a redőnyt.
Küldetés: Állatok rókamentes helyre zárása.

Van nálunk ez az altatási ceremónia a tyúkudvarban (is). Mostanában este öt körül beterelem népet a kaszálóról, veteményesből. Aki nem elég gyors -mint az egyik futókacsa, aki pingvinnek képzelve magát, hasonfekve, lábbal hajtva magát csúszott előre a letaposott gazon-, szóval azt a hónom alá kapom és házhozszállítom. Így van még idejük enni, inni, lenyugodni és elgondolkodni rajta, hogy tényleg megint fel akarnak-e ülni éjszakázni a fára, hogy úgy kelljen lebiliárdozni őket, vagy hogy feltétlen a házuk elé kell kifeküdni, mint csinos vitorlások sora a kikötőben, majd mikor meglátnak, akkor sanda nézéssel oldalazva elvonulnak az ajtóval ellentétes irányba. Esetleg kedvük szottyan más házába beköltözni, csak hogy a variációk egy kevés példáját említsem.

Persze mindig bevállalják a piszkos munkát. 

A végére maradnak a kacsakamaszok, akik rendesen be szoktak ülni az óljukba. Aznap este valamiért mégsem. Egy kis rásegítéssel betereltem őket aludni, töksötét előtt tíz másodperccel. Amilyen lassan totyogtak be -valamit már tudhattak-, annál gyorsabban és felháborodottan rongyoltak ki, fittyet hányva mindenféle seprűre és beígért fakanálra. Ekkor már gyanakodni kezdtem. Térdre ereszkedtem, meresztgettem a szemem, négykézláb a sárban és akkor megláttam a sziszegő fehér foltot az ól legtávolabbi sarkában. Megpróbáltam egy seprűvel kikergetni. Csak lapult, mint aki nem is létezik. Ekkor már nem csak gyanakodtam, hanem tudtam, mi is az ábra. Múlt szombaton a kiadós eső után jól beszalmáztam a legsötétebb, még nem felújított Rusztikkacsa Ólba. Utána négy napig nem volt tojás. Tudtam én, hogy valami ilyesmi lehet a tojástalanság hátterében, csak nem sejtettem!

Felmentem erősítésért. Feri leemelte a palatetőt, teljes sötétségben, tapogatva a rögzítéseket, lecsavarozta a deszkákat, hogy kiemelhessem a némakacsa tojót, aki kitartóan védte a négy nap alatt összegyűjtött tojáshalmot. A tojásokat is kiszedtük -a kispipiknek szoktuk megfőzni, táp helyett fehérjeforrásnak-, és akkor jött az újabb felfedezés. Egy feleakkora, aranybarnát is találtunk a hatalmas, fehér tojások között. Az egyik tyúkunk nagyon tájékozott. Bizonyára olvasta a szakirodalmat, hogy húszhetes korától tojást tojhat, és nem is várt vele, sőt még jó helyet is talált magának. Ezek szerint figyelnek egymás szokásaira.

Felfelé a házhoz, hangosan vihogva a kakukktojáson, megtippeltük, hogy van vagy 43 g-os, és még megvitattuk azt is, hogy nem kell télre kiskacsa, már ne költsenek a némák. Mire felértünk a házhoz Ferinek az is eszébe jutott, hogy két hete nincs is  ivarérett gácsér a tyúkudvarban, úgyhogy tényleg kár is az erőfeszítésükért. Már, ami a keltetést és a mi szívatásunkat illeti. 

A kacsatojás jöhet, a kispipik megőrülnek érte, a tyúktojásért pedig már én szeretnék.