Végre kisütött a nap

... és megszáradtak a 6 napja kint ázó lepedők. 

A barátságtalan szeptember vége nemtervezett dolgokra ösztönzött bennünket. 

Kertészeti látogatásra. Onnan vásárfiának a mókik dísztököcskét választottak maguknak és igazi kertészkesztyűt kaptak, mert már igazi kertészekké váltak. Idén a kesztyűk mellé kapnak még egy-egy-egy ágyást névre szólóan, amit gondozhatnak. Már tervezgetik, mit ültetnek majd bele. Én csakis magokat szerettem volna, és meg is kaptam őket. Őszi mákot, spenótot, sóskát, salátákat, amiket októberben még lehet vetni. Borsót is szereztem, de azt majd csak télen-tavasszal vetek. 

Aztán nem annyira aktuális névnapomra, szülinapomra és karácsonyra megleptem magam néhány rózsatővel, hogy a rózsakert üres parcelláit benépesítsem. Még így sem teltházas szerencsére, álmodozhatok tovább. Az újoncok nagyranövő, egyszer/többszörvirágzó történelmi rózsák ('Cardinal de Richelieu', 'Honorine de Brabant', 'Rose de Resht', Reine des Violettes')  és egy kényesnek mondott, többször virágzó parkrózsa ('Macrantha Raubritter').
Az új rózsákra való tekintettel és figyelembe véve a tavaly ültetetteknél megszerzett információkat nekiestem a rózsakert átrendezésének. Néhány tő elszáradt, másokról most derült ki, hogy mekkorák, milyen színűek és mennyi van belőlük, így a tegnap délutáni napsütés örömére rózsákat, évelőket, tavaszi hagymásokat ültettünk az aprónéppel.

Ezen a belső részen egy fia rózsa sincs és még most sem került bele.
Angolokat szeretnék ide.
Mindenki szakértően belekotyog.

Gyöngyikék és árnyliliomok kísérik.

'Adventure' ágyás. Kész.

Csak azt ne ássátok ki, amit most ültettem! Légyci!

Újonc tyúkmentesítve.

Verbénák nélkül sokkal jobban tetszik.



Elővettük a vastagabb kabátokat és befűtöttünk vasárnap óta minden este. Azt kell mondjam, nagyon jól esik. Remélem a hétvégén a veteményest is sikerül rendbetenni, ez az egyik dolog, ami nem készült el a szeptemberre tervezettek között. Jó lenne néhány ágyást előkészíteni,  és kipróbálva az új kesztyűket elvetjük a mókikkal a magokat.

Megjegyzések

Holdgyöngy üzenete…
Nagyon kedves ez a fotós beszámoló! Nézem a téglás utat, kerítést? Milyen meleg hatása van!
Petra üzenete…
Jó kis rózsákat vettél, a Reine az különösen nagy kedvenc:)


Nekem verbénásan is tetszett, a nagyobb rózsáknál nagyon jól mutat.


Puszi nektek (szabad ezt ilyen közvetlenül egy blog megjegyzésénél?:)
csipike üzenete…
Ez a virágos kert egész jól mutat! Tetszett a belekotyog :-)
Juhmeli üzenete…
Holdgyöngy, örülök. A téglát a fű alól ástuk ki, talán kemence lehetett ott, mert samott, de nekünk így is megteszi, nem rendeltetésszerűen újrahasználva.:)
Juhmeli üzenete…
Petra, szabad.:)

A Raubritter kivételével mindegyikről ódákat zengtek -te is-, úgyhogy nagyon izgatott vagyok, mit mutatnak jövőre. Elég gyengécskék, de majd összeszedik magukat. Verbéna maradt itt-ott és hát kel is mindenhol magától, úgyhogy a rózsák sem fogják nélkülözni, csak ellenőrzötten, mert kevés a hely.;)
Juhmeli üzenete…
Csipike, szó szerint, ott kotyognak az ember körül és persze kiásnak, letaposnak mindent. Más filozófia szerint kertészkednek, de megbocsájtom nekik.:D
KamillaMamilla üzenete…
Nagyon ötletes a tyúkmentesítés. Ha előbb látom, az újonnan ültetett rózsák hajtásai megmaradtak volna.
Juhmeli üzenete…
KM, nálunk is letörték, letaposták volna őket, de most -rám nem jellemző módon-, elég lelkiismeretesen rendeztem a dolgokat. Nem is értem...

Népszerű bejegyzések