Pipihíradó

Egy kivételével - az Matyi - megnőttek a kis pelyheseim. A marans csapatom 8 hetes, gyönyörűek, szelídek és igazi tyúkoknak látszanak már. A jelen állás szerint nem fogunk a felesleges kakasoktól gyomorrontást kapni, mert többségük jérce, ami igazán örvendetes. Némi barkácsolás után kiköltöztettük őket Tyúkország Házába, hogy szokják a helyet és, hogy az idősebbeknek bemutatkozhassanak.
Kék-réz és fekete-réz marans és egy fekete araucana tyúkok.

Az ülőrúdon araucana tyúkok.

Ugyanezzel a lendülettel költöztek a szomszédságukba az öthetesek. Így is szépen elférnek, de jobban jár a levegő, és infralámpa helyett a nap melegíti őket. Szeretik is a fénymedencét, sokat úsznak benne tetszhalottat játszva és a frászt hozva rám.

Australorp és orpington csibék.

Az idős tyúkok bejárnak nézegetni őket. Tisztára, mint az állatkertben.

A három csapat egybeköltözését egy éjszakai tyúkpartival ünnepeltük meg, miután a mókik elaludtak.  A holdfényben derengő tyúkudvarban próbáltuk levadászni a négy renitens gyöngytyúkot, akik úgy döntöttek, hogy már pedig nem alszanak ilyen zsufiban, inkább megvárják a rókát. Elég szigorú anya vagyok, és Feri sem azért nyalogatja szája szélét kilenc hónapja, hogy most - a vágásukra kijelölt előtt egy héttel - adjuk be mindannyian a kulcsot, úgyhogy elszánt fogócskázásba kezdtünk, miközben ez a kép lebegett lelki szemeim előtt:

Szerencse, hogy nem csak a sebesség számít, hanem az is, ami a fejben van.
http://onegirlsrant.com/how-to-catch-a-chicken/


A sötétség nekünk kedvezett, így meglehetősen könnyen - bár sűrű anyázások közepette - összefogdostuk őket. A gyöngyösök - úgy tűnik-  megtanulták a leckét, mert igaz, hogy este, mikor lámpaoltásra került sor, még kint sétálgattak, de a gazda közeledtére önként és dalolva soroltak be a házukba. Mi pedig újabb tapasztalatra tettünk szert ama kettesben és romantikusan eltöltött, holdfényben derengő éjszakán. Élesben is kipróbálhattuk a szárazon kopasztásukat, mert a barátném szerint a gyöngyösöket úgy kell.



Megjegyzések

Erika üzenete…
Nagyon helyesek és jó nagyot nőttek!
Névtelen üzenete…
Jaj, gyöngyösök!
Nekünk is voltak, de egyenként kellett betenni őket a fészkükbe (a fáról leszedve, alvásidőben). Kérlek, írd meg, hogyan tanítottad meg őket bemenni a házukba! Utánam is jöttek, de a házba a faágról lökdöstük be őket.

Üdv
Zsuzsi
Juhmeli üzenete…
Erika, olyan gyorsan nőnek, szinte szemmel látható. Alig várom már, hogy kiengedhessem őket az udvarukba a többiekhez.
Juhmeli üzenete…
Zsuzsi, mi tavaly nyáron biliárdoztunk a tyúkokkal pont úgy, ahogy leírtad. A gyöngyösökkel nem volt gondunk, abban a házban nevelkedtek, amiben most is laknak, az idősebb tyúkokat volt nehezebb átszoktatni a hozzájuk. Azoknak elég volt néhány matatós éjszaka, amikor betettem őket a helyükre, többet sem kértek házhoz szállítást.;)

Népszerű bejegyzések