A gyöngytyúkról

Hétvégén - Tyúkország békességének kedvéért is - leszüreteltük a tíz hónapos, rajongásig gyűlölt vagy bosszankodva szeretett gyöngytyúkjainkat. A tíz hónap alatt sok dolgot megtanultunk róluk, de maradtak még felfedezésre váró titkok is. Kezdetben ők voltak a legkisebbek, naposcsibeként kerültek az egyhetes sárga magyar csibéinkhez. Aggódtunk is az apró, csíkos pelyhesekért, de aggodalmunk feleslegesnek bizonyult. Első perctől kezdve feltalálták magukat. Övék volt a legjobb hely az etetőnél, a legmelegebb hely a lámpa alatt. Ahogy telt az idő, ők hatan megalakították Tyúkország maffiáját. Akit gondoltak, azt megrendszabályozták. Mindent és mindenkit megfigyelés alatt tartottak, és ezt rendre kommentálták is. Mostanra érték el a nagykorúságukat, amikor is megszülettek az első tojások. Ezeket Feri egyszerűen csak férjnevelő tojásoknak nevezte, nyilvánvalóan jól célzó és temperamentumos feleségeknek, mert, mint kiderült: a gyöngyitojás fájdalmasat üt, de nem törik össze.  Mielőtt bárki másra gondolna, mint ami, én nem vagyok jól célzó feleség. A fenti tulajdonságra kevésbé drámai körülmények között derült fény, mikor is Feri megpróbálta felütni a tojást, ami a következőképpen nézett ki. Feri odakoppintotta a tojást az edényhez. Semmi. A pulthoz. Semmi. Már csodálkozva és sokkal erősebben a nem lekerekített élű cipősszekrényhez. Semmi. Vissza a pulthoz izomból. Végre. Az első gyöngyitojásunk!

Összegezve a gyöngytyúkokról tanultakat: 

  1. Falkában dolgoznak.
  2. Kiváló bogarászók.
  3. Legelnek. Simán elmehetnének fűnyírónak is, már ami az újhagymát illeti, biztosan.
  4. Szabadulóművészek. Viszonylag jól repülnek, ezért tavasszal, mikor már nem volt mindegy, mit esznek meg, levágtam a szárnytollaikat.
  5. A tollaik gyorsan (vissza)nőnek, és könnyen a kezünkben is maradhatnak egy-egy kergetőzés vagy szabadulási kísérlet következményeként. 
  6. Bizalmatlanok és félősek. Nehéz velük kapcsolatot létesíteni, ne adj' isten, terelni vagy megfogni őket. 
  7. Iszonyú hangosan tudják közvetíteni a körülöttük folyó eseményeket, így jól működnek kapucsengőként is. Van "alvós" hangjuk is, azt nagyon szerettem.
  8. 10 hónapos korban kezdenek a tojók tojást termelni.
  9. A tojásuk csúcsos, szinte háromszög alakú. Héja rücskös és nagyon kemény. Színe viszont, akárcsak a tyúktojásé, változó.
  10. Állítólag szárazon kopasztandó, de egy örökkévalóságnak tűnt így bekiabáltam, hogy kérek koppóvizet  megteszi forrázva is.

Amit nem tudtam még meg róluk:
  • hogy ránézésre, vagy fülelésre hogyan lehet megállapítani a nemeket. (A legendáktól itt tekintsünk el.)
  • hogy hogyan udvarolnak.
  • hogy miért kell szárazon kopasztani.



Nem mondom, hogy nem lesz többet gyöngytyúkom. Szépek, érdekesek, finomak. De nem szerettem a hangoskodásukat, a piszkálódásukat, a rendszeres tollvágásukat. Azt hiszem, tegnap szomszédnéniék -miután megérdeklődték, hogy mi van a gyöngyösökkel, és azt a választ kapták, hogy hidegre tettük őket- pezsgőt bontottak...


Tyúkok karácsonya.






Megjegyzések

florentine üzenete…
Nagyon jól szórakoztam, köszönöm!
csipike üzenete…
Na tessék, szegény gyöngytyúkok, hát olyan olaszosan hangosan éltek, aztán ez lett a vesztük :-), mondjuk finom a levesük.
BoGyo üzenete…
Viszlát gyöngyösök:( Jó kis story alapok voltak pedig:))
Jaj de szeretem én is a levesüket!
Amerre járunk kutyát sétáltatni, van 6 db, mindig az úton garázdálkodnak, a kutyáktól sem igen félnek. Jópofák:)
Juhmeli üzenete…
Florentine, szívesen, máskor is, de már gyöngyösök nélkül.
Juhmeli üzenete…
Csipike, bizony finom, tegnap készült. Tényleg hangosak, bár senki nem panaszkodott, sőt Ferinek még tetszett a hangjuk is, de nekem túl hangosak voltak és állandóan készenlétben tartottak, hogy vajon miért ordítanak. Róka? Kutya? Szomszédnéni tereget? Megjött Feri?...:)
Juhmeli üzenete…
BoGyo, hát az biztos hogy igazi egyéniségek, de nem külön-külön, hanem egy bandaként és volna sok mesélnivaló róluk. De ez volt a terv. Hogy tavasszal mennek a hidegre. Nem is gondoltuk, hogy lesz tojás is. Az szép meglepetés lett így a végére. Feri még most is keresi a gyöngyitojásokat, hiányoznak neki.

Népszerű bejegyzések