Kis kerti egyveleg

Egy kertben mindig van mit csinálni. A mi kertünkről ez az állítás az év bármely napján megállja a helyét. A málna rendberakása még tart, az utolsó kaszálás is várat magára, ahogy a veteményes letakarítása is. Lesznek átültetések, a ház köré ültetett fáink költöznek el a reménybeli építkezés miatt és néhány növendék is elfoglalja véglegesnek gondolt új parcelláját. A mókik is kiásták a fagyérzékeny növényeiket a kiskertjükből, és rendbetették az ágyások közötti utakat. Fagy még mindig nem járt nálunk, nőnek még a paprikák és az apró brokkolik. A káposztaágyás is érintetlen, csak levesbevalóért járok oda, egy kis zeller, káposztalevél, kelbimbó. Tervben van, ha végre eláll az eső és lesz ideje felszáradni a földnek, az őszi fokhagyma és némi vöröshagyma ültetése.
Közben barkácsoltunk is egy kicsit, a hajókunyhó negyedik oldala is elkészült, még festjük és méretre vágjuk a díszléceket, amiket szintén festünk és akkor jöhetnek az ablakok is. Tyúkország Házának elkészült a déli fekvésű ablaka, ott alszanak a tyúkok, így már nem fúj a tolluk alá a szél, most neki lehet ugrani az északi oldalnak. 
Állatfronton két növendék kacsával kevesebb lett a nép, együtt, kitisztítva 5,6 kg-ot nyomtak. Feri számolása szerint 500 Ft körül jött ki kilójuk, ami vigasztaló szám, mert a tyúkok most nem tojnak. Az "öregek"  már nem, mert vedlenek, pihennek az egész évi hajtás után, a fiatalok még nem, pedig már két hónapja munkába állhattak volna, de -egyetlen jérce kivételével-, még csak nézegetik a fészkeket. 


Az év utolsó paprikás ládikája.

Kacibogár gondoskodik a dáliájáról.

Mindenki egy helyen. 
Készül az ajtó.

Főkertész málnázik.
A gép maszatos.
Bálint fotóz.

Bajusz Urat is a kiserdőben.
Szeretem ezt a sást -' The Beatles'- aljnövényzetnek. Jól szaporodik. Szép minden évszakban.Teljesen zár a gyomok ellen. Remekül mutatnak rajta a lehullott juharlevelek. És persze Bajusz is.


Bajusz Úr a veteményesben is fotogén.

A szeptemberi vetemény -itt rukola- még mindig elég gyenge.

Már van ajtó is.

Törpemókust már nem lehet szabadlábra helyezni.

Így ébred a kiserdő napsütésben.

És így esőben. 
Lángolnak a juharfák, és sárgával csatlakoztak hozzájuk a magnóliák.



Hihetetlen, de mindjárt minden kopasz lesz és színtelen.
Hihetetlen, de akkor is lesz mit csinálni a kertben.




Megjegyzések

Holdgyöngy üzenete…
Azt hittem a legkisebb móki másra hasonlít, de tiszta bátyjai. Nagyon szeretem család a kertben fotóidat, lejön belőle, a gyerekeid is hogy szeretik a kertet.
BoGyo üzenete…
Csodás képek! Olyan jó, hogy ilyen pici koruktól beléjük nevelitek a gondoskodást, természetszeretetet, felelősségérzetet! Szeretek nálatok!!
Felénk már volt látogatóban fagy. Az érzékenyebb növénykéket ki is nyiffantotta. Szépen lassan nyugovóra tér minden.
Juhmeli üzenete…
Holdgyöngy, igen hasonlóak, főleg Petivel.

Mostanra kezdik felfedezni, megtalálni a kertben a Helyeket, Lehetőségeket, most már ők is vágynak kint lenni, még rossz időben is. Ez nagy megkönnyebbülés nekem, mert fontosnak tartom ezt a fajta kikapcsolódást ás munkát a számukra is.
Juhmeli üzenete…
BoGyo, még szeretnek szerepjátékot játszani, azt csinálni, amit anya, vagy apa, vagy a macska, vagy az autóversenyzők.:) Szeretném, ha a kert később is örömet okozna nekik, majd elválik, addig meg csak utánozzanak, kérdezzenek, játszanak, dolgozzanak, hogy maradjanak jó érzések ezzel kapcsolatban.