Tudtam, hogy lesz még, ha nem is gatyarohasztó meleg, de jó idő novemberben is

A talaj pedig puha és volt végre ideje egy kicsit szikkadni is, úgyhogy barkács helyett újra kerti programokkal edzhettük berozsdásodott porcikáinkat. Pontosabban Feriről és az ő porcikáiról van szó, mert mégiscsak az ő álmai kerültek ásó alá a hétvégén. Bemelegítésnek a nagyerdőbe ültetett  át néhány fiatal fácskát az építkezés útjából és a faiskolánkból. Ezek után a ház öbléből ásta ki és telepítette át az idősebb szőlőtőkéket, meglátjuk, túlélik-e, korhadtak, öregek, bár ez a gyökérzetük fejlettségén mit sem látszott, így van esély a gyógyulásukra. 

Volt, nincs, innen nem hiányzik és a kút sem fog.

Mikor elfáradt, levonultunk a mókikkal a veteményesbe és elkezdtük végre letakarítani a paprikaágyást is. Mivel a törpemókus tűréshatára igen szűk, kiváltképp, ha nem mozog a babakocsi, így nem végeztünk, de azért jól esett végre ilyet is csinálni. 

Mindenki a tettek mezején.
Nem könnyű a karókat kihúzogatni.
De megoldották.

Közben bekukucskáltam a fátyolfólia alá is, növekedik a szeptemberi vetemény, apró lombleveleikkel már jól láthatóan emelik  fehér takarójukat. Legközelebb augusztusban vetem el őket, hogy szebben tudjanak fejlődni és többet tudjunk szedegetni belőlük. Ültettem pár sor fokhagymát is melléjük. Már csak a borsó várat magára, de azt majd csak télen vetem, decemberben.

Csodával határos módon van még édeskömény a kertben.

A rukola már szedhető és hamarosan lehet madárbegysalátát, spenótot csemegézni hozzá.

A sárgarépa itt tart.

Híznak a kelbimbók.

A tavaszi ültetésű brokkoli pedig most kezdi hozni apró bimbóit.



Megjegyzések

mancoka kertje üzenete…
Így aztán lehet haladni! Olyan jó nézni a mókicákat ahogy serénykednek!
Nem csodálom, hogy ebben a gyönyörű időben szívesen tevékenykedtek kint.
Sok szépséged van még mindig!
Juhmeli üzenete…
Mancoka, a két középső nagyon szívesen jön és csinálja a dolgomat, mert én már oda sem férek. :)
Szerencsére csipegetni mindig van mit és nagyon örülök neki, egyszer jó lenne úgy eltalálni, hogy ne csak csipegetni, de jól lakni is lehessen belőle.