Lendületben

Nincs mese, megkezdődtek a kertben a munkák. A bogyós gyümölcsök metszésével kezdtem, azok ébrednek a legkorábban, hatalmas zöld rügyeik majd kicsattannak. Mivel ezek a bokrok alig néhány évesek, csak hajtásválogatást, ritkítást végeztem rajtuk. Igazán nagy munkát idén is a szeder adott, volt néhány elhanyagolt bokor a tyúkudvar közvetlen szomszédságában, ott két éve csak a dzsumbuj terjeszkedett komlóval behálózva, de most takarosan sorakozó, átlátható vesszők várnak valahányszor lesasszézok a tyúkokhoz és látványuktól jóleső öröm jár át. A tyúkok látványától szintén. A tojásokétól pláne. A tegnapi színsor:

Újra van zöld/kék tojásom! És rögtön kettő! Egy kezdőtől és egy haladótól.

Persze van segítségem is. A mókik fele szeret dolgozgatni, seperni, talicskázni, tojást gyűjteni, rendet rakni. A mókik negyede "csak" focizni szeret és motorversenyezni. A maradék 25 százalék, pedig immár kétkerék meghajtással szigorúan védett kerti medveként tevékenykedik.

Mindig kell keresni valamit, amit talicskázhat.

Mindig kiszalad a képből.

Mindig készíteni kell vele valamit. 
Épp  fűzfavesszőt szedtünk a kert végén beintegető bokrokról.

És kinyíltak az első krókuszok.
Hurrá!



Megjegyzések

Névtelen üzenete…
De jó, nálatok igazi tavasz van.Tündéri mókik, mindig van segítség, szavad sem lehet.
Nálunk még itt-ott hókupacok vannak, meg nagy sár. A krókusznak még csak a hegye látszik ki a földből.
BoGyo üzenete…
Mi is le vagyunk maradva. A krókuszokat még csak nagyítóval látni.
Napsütéses szép napokat és jó munkát mindannyiótoknak:)
Szabó Juli üzenete…
Szia! A kékes/zöldes tojások kitől származnak? Kacsáktól?
Nálunk is vannak hasonlók, de csak gyanítom, hogy a tőkés récéké lehet. (Elvileg nem ilyet tojnak, de pulya tojó van még velük együtt, az ő tojása se ilyen kell legyen, illetve egy némakacsa tojó, az övé meg főleg nem.) Szép napot! Juli
Juhmeli üzenete…
Hú, sár az néhány napja itt is volt még, de hó, azt már el is felejtettem. Remélem nálatok is hamar villant valami szépet a tavasz! A mókik felnőtt-foglalkoztatásban bajnokok, és már előfordul olyan is, hogy a segítség, tényleg segítség.;)
Juhmeli üzenete…
BoGyo, neked is napsütést és krókuszokat, meg olyan kis törpe íriszeket, amiket egyszer küldtél nekem.
Bevallom, szépen elültettem őket, oda a sárga krókuszokhoz nem túl mélyre, akkor láttam őket utoljára.
Juhmeli üzenete…
Juli, a kék/zöld tojások tyúktojások. Araucana fajtáké. Nagyon helyes jószágok, rövid farktollakkal, szakállal, vagy fültollal. Hobbiból tartom őket.
Szabó Juli üzenete…
Araucana fajtám nekem nincs, úgyhogy majd meglátom, miféle jószág kel ki a tojásokból... :) Még az is lehet, hogy valami dínó... :)
Juhmeli üzenete…
Juli, ha dinó, akkor feltétlenül értesíts, mert harmadik típusú kiskertészem nagy rajongó...
Andrea üzenete…
Meli nektek nem is kell húsvétra tojást festeni...)))

Huha a kis csöppség Matyika mekkora lett már, röpül az idő, nem is szalad!)
Dominika üzenete…
Már tavaly is nehezményeztem, hogy hozzátok hamarabb ér a tavasz, mint hozzánk. Nyíló krókuszok!
Juhmeli üzenete…
Andrea, igen a tojások így is nagyon szépek.

Hát, a kis palántáim bizony felfoghatatlanul gyorsan nőnek, de azért résen vagyok, hogy megőrizzek néhány pillanatot.
Juhmeli üzenete…
Dominika, ez a telek igazi fény/meleg gyűjtő hely ilyenkor. Nagyon élvezzük és nemcsak a növények, mi is szívjuk magunkba a tavaszt.
mancoka kertje üzenete…
Meg is van a munka elosztása! Mindenki kénye, kedve szerint dolgozik, vagy éppen nem dolgozik a kertben. Így van ez jól! Te meg biztosan nem fogsz elhízni, meglesz a kellő mozgás mennyiséged is amint látom!
Nagyon jó látni a mókikat!
Vidám, D-vitamindús napokat nektek!
Juhmeli üzenete…
Mancoka, hízni biztos nem, mert enni sem hagynak.;) Beosztjuk, hogy mindenki kedvére tegyünk, így van sok foci is és felváltva üldözzük Matyit, hogy addig a másikunk megcsinálhassa, amit eltervezett.
Nektek is szép időt a sok munkához!