A nyári szünet első két hete elröppent. Olyan jó volt, hogy még a forróság sem tudta elrontani. Nem tudom megfogalmazni, hogy miért. Talán, mert nem kellett időre kirugdosni senkit az ágyból, és komótosan telhettek a napok. Mondhatnám, de nem így volt. Reggelente Kaci sakktáborba indult, délután hoztuk haza, hogy később Petivel részt vegyenek az úszásoktatáson.
Talán azért, mert újabban nem egyedül vezettem a háztartást. Megbízható, jó szemű segítségem került Peti személyében, aki teljesen magától csinál nekem ragyogó meglepetéseket, mielőtt elnyelne a káosz és zűrzavar. Egy kis jelzőfényt, ami segít továbbhaladni a végtelen teendők során. Jól esik, mert tudom, hogy így ismeri el és értékeli az erőfeszítéseimet. És azt is tudom, hogy most már ő is tudja, hogy ami olyan könnyűnek látszik, mikor nézi az ember, hogy nem is számít munkának, az nem is olyan könnyű és igenis munka.
Talán azért, mert újabban nem egyedül vezettem a háztartást. Megbízható, jó szemű segítségem került Peti személyében, aki teljesen magától csinál nekem ragyogó meglepetéseket, mielőtt elnyelne a káosz és zűrzavar. Egy kis jelzőfényt, ami segít továbbhaladni a végtelen teendők során. Jól esik, mert tudom, hogy így ismeri el és értékeli az erőfeszítéseimet. És azt is tudom, hogy most már ő is tudja, hogy ami olyan könnyűnek látszik, mikor nézi az ember, hogy nem is számít munkának, az nem is olyan könnyű és igenis munka.
Talán attól jó, hogy látom hízni, pirosodni a barackokat, almákat, hogy megvan a fán még az az egy szem mandula, amiről nem is gondoltuk, hogy lesz, mert a fa párja még nem virágzott. Talán az esti, holdfényes, csendes pancsolásoktól, mikor alszanak bent a gyerekek, mi meg csak kint vihogunk ketten a medencében, nézzük, ahogy a pára gomolyog a víz felett és a fényt a napernyőre akasztott fejlámpa szolgáltatja.
Talán, hogy az utóbbi pár napban kaptunk néhány csendes záport, zivatart, ami engem mindig felvillanyoz, és már rohanok is ki a sárba, töf-töf-töf. Már rég felszedtem az őszi fokhagymát, és a helyére paradicsompalánták kerültek. A borsó ágyásába vetettem csemegekukoricát, uborkát, kaprot, céklát. A veteményes utcája mellé futóbabot, de már tervezgetem, hogy őszre-télre mit és hova tennék.
Az is nagyban hozzátett a jóhoz, hogy újabb kertész került egycseppkertbe abban a reményben, hogyha felnő, nem lesz kedve a kertvégi alvilágnak portyázni a tyúkudvarban. Egy kilenc hetes golden retriever kölyök csatlakozott a mókibandához cuki ötödiknek, s mint később kiderült, ő a legkiszámíthatóbb és legszófogadóbb mindközül.
Fiúcsapat a focipályán.
Jó, ha van kire támaszkodni.
Nyári alma, 'Summerred'
Szamócamálna.
Már terem és még virágzik is.
Ujjas juhar, 'Orange Dream'.
Szeretem az ágait is.
Rózsa 'Jean Cocteau' és díszcsorba.
Megjegyzések