Idei paradicsomok

Ma elvetettem a paradicsommagokat. Egyesek korainak találhatják, de ha április közepén szeretnék néhány palántát kiültetni, akkor már talán túl késő is van hozzá. Szeretem korán kiültetni a paradicsomokat, hogy mire beütne a paradicsomvész, a nagyja termést már le is szüretelhessem a bokrokról. Az sem elhanyagolható szempont, hogy kevesebb növénykéről kell a továbbiakban gondoskodni, locsolgatni, levegőztetni, szállítgatni ki-be. Persze nem az összes palánta kerül fagyosszentek előtt a földbe, annyira se nem bátor, se nem hülye nem vagyok, így marad május közepére is ültetnivaló. Ha később ültetek, nálam már nem nagyon szokott harapnivalót teremni a paradicsom. 

Lelkesen átismételtem Papi és IL tanácsait a paradicsom nevelését illetően, jó szívvel ajánlom mindenkinek, hátha talál benne magának valót.
Idén a szem előtt maradt, és így megtalálásra került fajtákat vetettem, a többiek egyelőre a mindenki által jól ismert és szerény véleményem szerint igencsak nagy népsűrűségű JÓ HELY nevű bolygón tartózkodnak a palántaföldtől. Így a Feritől kapott vadiúj szaporító rekeszeimbe szórtam a hatalmas erdélyi házikerti fajtákat, fodrosat is, szív alakút is, a sárga, hosszúkás, szinte lénélküli 'Yellow Goldfish'-t, az óriás szív alakút és a kedvenc sárga csíkosat. Ezeket évekkel ezelőtt kaptam kedves blogszomszédoktól ajándékba, azóta, ha sikerült a töveknek termőre fordulniuk, minden évben szedtem magot róluk. Mivel a többi fajtámnak se híre se hamva, illetve jó néhány elveszett az évek során, így vettem a jól bevált Roma VF-ből és kép alapján -remélem jól- beazonosított, korábban ültetett és nagyon szeretett fajtákat 'Cherokee Green' és 'Cherokee Purple' névre hallgatót. Augusztusban kiderül, hogy tényleg ezek voltak-e a hőn áhított paradicsomok. Kalandvágyból, és mert kéznél volt, vetettem borsószem paradicsomot is. Ha előkerülne a másik vetőmagos dobozom, akkor még biztos vetnék ezt-azt, de most egyelőre ennyi. Mivel nem voltam előrelátó, így a magok virágföldbe kerültek, és idén is, mint minden évben kartondoboz csíkocskákkal jelöltem őket. Jó lett volna felvágott joghurtos pohár csíkjaival, mert az nem ázik szét, de idén a joghurtfogyasztásunknál is gyatrábbnak bizonyult a kiürült poharak iránt érzett gyűjtőszenvedélyem. 
Paprikákat -gyakorlati és lustasági szempontok miatt- a hónap végén tervezek, de addig még sorra kerülnek az elfekvő virágmagok is.
Közben megint esik a hó, szinte por formájában hordja a szél. A tyúkok már lefekvéshez készülődnek, kaptak vacsorára még egyszer meleg vizet és kukoricát, hogy tele beggyel és több sikerrel vészeljék át ezeket a hideg éjszakákat, nem úgy, mint a fűtés- és vízcsöveink, amik reggelre befagytak a szuterén egy nem használt helységében és óriási durranás után rögtön házi szökőkútnak örülhettem még a kávé előtt, papucsban és pizsamában állva a bokáig érő szutykos vízben. A kis elektromos hősugárzó beüzemelése után lett vizünk és szerencsére semmi komoly baj nem történt, de amíg nem olvad ki a kiegyenlítő tartály csöve, addig nem merjük elkezdeni feltölteni a radiátorokat, így csörög a víz a fűtőtestekben, ami patakparti hangulattal tölti meg a házat.






Megjegyzések

mancoka kertje üzenete…
Jaj, ez az utolsó pár sorod már nem hiányzott! Nem is tudok mit mondani rá! Minél előbb álljon vissza a régi rend!
A paradicsom magokkal én is hasonlóképpen jártam (pedig nálunk még építkezés sincs), eltűntek. Így nekem nincs a jól bevált erdélyiekből egy szem se. Nagyon sajnálom, mert igen szerettük őket. Mindig egy papírtörlőre rakom a magokat, feliratozom és úgy rakom el BIZTOS helyre. Így csak a bolti magokból nevelhetek palántákat, amiből én is tettem már ugyanilyen ültető ládákba. A kis szikleveleik nyúlnak is fel rendesen a fénytelenségben, pedig állandóan hurcolászom őket, hogy lássanak egy kis napot is.
Andrea üzenete…
Meli nagyon jó volt olvasni a tüsténkedésedről, ügyes vagy ezzel a palántázással is, mint minden évben!
Én még mindig - és most már Petráéknál is van ezekből ültetés, majd termés - a tőletek hozott paradicsom-magokból tudok palántázni, ill. azóta már az én kertemben termesztett paradicsomokból szedek. Nagyon szeretjük ezeket a paradicsomokat. Vígyázok is a magokra minden évben.))
Te mi alapján tudsz készíteni pld. komposzt-teát, vagy gilisztahumusz-teát? Olvastam az irományt, és nagyon szimpatikus.
Remélem jól vagytok!
Virág üzenete…
Mi is elültettük a magokat, nálunk a kandalló mögött melegednek. Sajnos a mi tyúkjaink is nehezen viselik a hideget, jöhetne már az igazi tavasz! :)
Juhmeli üzenete…
Mancoka, a rend már helyreállt, a palántákat meg én is hurcolászom, fel s le a radiátorról. Mindjárt itt a jó idő!
Juhmeli üzenete…
Andrea, örülök, hogy beváltak a paradicsomok, és hát jó gazdájuk is lettél, ha tudsz magot tartani belőlük. Komposztteát én még nem készítettem, de majd utánajárok, jól hangzik, a növények biztos örülnének neki.
Jelenleg minden móki itthon van. A sulisoknak remélhetőleg enyhe vírusuk volt, mert végül orvoshoz sem kellett mennem velük, Matyesz újabb torokgyulladással, az idei negyedik antibiotikummal, Bálint már nem fertőző bárányhimlővel és középfülgyulladással küszködik. Remélem a jó idő helyreteszi őket, úgy sajnálom őket. És jó lenne már aludni is egy jót.;)
Juhmeli üzenete…
Virág, bizony jöhetne. Egy dologtól tartok nagyon, a sok sártól. Így nagyon kényelmes a havon járkálni Tyúkországban, de az arcomba fröcskölő sárért nem vagyok oda. Ügyesek vagytok, hogy már ti is vetettetek. Olyan korainak látszik, aztán persze gyorsan itt a jó idő.
Andrea üzenete…
Meli szegény gyerekek, akkor kínlódtak sokat, én is remélem, hogy minnél előbb helyrejönnek, és jót tesz majd nekik a jó kis napsütéses idő is, ami lassan ideér. Elhiszem, hogy kifáradtatok mindannyian, ezek nem egyszerű dolgok.
Az idén - a tőlem második szomszéd hatására, ő minden évben eképpen csinálja, és rengeteg termése van - úgy gondoltam, hogy nem palántázom a paradicsomokat, hanem a helyükre vetem el a magokat, sőt megspékelemm, hogy a nagy /800 ml/ tejfőlös dobozok alját levágom - eddig a kisebbekkel tettem eképpen, de most nagyobb területet adok a víz adagolásának - kb. 3-4 cm mélyen beásom a földbe, és abba a magot. Szóval egyhelyre akarom koncentrálni a vízet.
Tegnap itt volt a lányom és a kisunokám, jót kirándulltunk a havas Malomvölgybe a kutyákkal együtt, majd itthon jó sokáig unokáztam.)))