Szép október

Az október hozza a formáját és a szép, meleg őszi időt. Reggelente, a munkahely felé olyan szép a látkép, a szántóföldek közötti bozótosok párából kiemelkedő sötét sziluettjeit a vár és a Szársomlyó koronázza meg. Egyszer tuti kiállok a kocsisorból és megörökítem, majd vászonra nyomtattatom -jó nagyra- és kiakasztom a nappaliban. 
A hétvégén hajcsár voltam. Amennyire a két nap engedte, no meg a mókik, rendet raktunk, kitakarítottunk, nem minden sarkot, de akkor is sokat, ablakot mostunk, itt sem mindet, befejeztük a lányszobát, minden bútor a helyére került, az udvarban is volt egy kis gereblyézés, pakolgatás, a többit majd őszi szünetben folytatjuk. Megtartottuk életünk első gyerekzsúrját is. Szóval sok dolog belefért.
Most kicsit szomorkásabb az idő, de megkezdődött a tömeges levélhullás. Alig bírok magammal. Térdig akarok járni a kupacokban, dobálózni és hemperegni fogok, majd gyűjteni, préselni, aztán elfelejteni és évekkel később megtalálni.
Ma almáspitét sütök a hullott almából, mert itthon lógok egy hasfájós, hányingeres mókival. Tudom, hogy érzéketlennek hallatszik, de attól még igaz: Úgy örülök!

A meggyfa bontott néhány csokor virágot búcsúzóul.

Napoznak az Idaredek.

A dáliák a csúcsponton.

Mindig nyílik valami új.

'Bonica'.

Szeretem a beültetésem. 

 A lányszoba jelenleg. Majd belakja.

Így indul a vasárnap reggel.
Napozás, macska, játék félmeztelenül, Forma 1.
Idén még nem fűtöttünk, olyan szép az idő.






Megjegyzések

Holdgyöngy üzenete…
Akkor a lánykátok nagyon boldog lehet!Az az ablak előtti párkány telitalálat.
Juhmeli üzenete…
Holdgyöngy, igen, nagyon szereti. A pad pedig megfelelt minden várakozásomnak. A mókik elpakolják bele a holmijaikat, valaki mindig pihen vagy játszik, olvas rajta, és ha jönnek hozzánk, sokan le tudunk ülni.