Hát eltűntem, mint szürke szamár a ködben

 ..., ahogy a professzorom mondogatta mindig. De most itt vagyok, és van néhány képem, amit a naplómba szánok, sőt ha nagyon nekiveselkedek, akkor szavakat is fogok találni a fejemben.

Egy biztos. Megváltozott valami. Lekopott a láthatatlan ragasztó a kezemről, ami a telefont, mint fényképezőgépet csatolta hozzám nélkülözhetetlen, sőt életfontosságú szervként. Már nem úgy járok-kelek a kertecskémben vagy a nagyvilágban, hogy megörökítsek mindenféle pillanatokat. Nem forognak szavak, mondatok, történetek a fejemben a nap minden percében, hogy aztán ide kerüljenek. A naplómba.

Csak vagyok. Meg vannak a pillanatok. Kicsik, nagyok, napfényesek, ködösek, őrültek, nyugisak, színesek, illatosak,  hangosak, csendesek, kutya vagy mókinyálasak. És nem érzem úgy, hogy el kell raktároznom őket a kamrapolcra. Csak úgy vagyok bennük. Fénykép nélkül. Szavak nélkül. Késztetés nélkül. Napló nélkül. 

Pedig naplót írni jó. Az ősz viszont a legjobb. Talán ezért is vagyok itt. Mert túl jó. Túl szép. Annyira, hogy nem fér belém és le kell írnom, meg kell osztanom. Szóval leírom, és közben tudom, visszaolvasni majd még jobb lesz. Remélem maradok, mert újra köröznek a történetek a fejemben, és jó lenne, ha nem szertefoszlanának, minta reggeli köd, hanem velem maradnának. Mert Matyinak is vannak történetei. Hogy honnan is lesz felesége. Hogy nagy  szerencse az, hogy létezik gyűrűbolt. Hogy adok-e neki kölcsön gyerekeket, mert ő fiú és nem tud szülni. Hogy egészen biztos-e az, hogy én nem lehetek az ő felesége. Hogy a gyerekek nehezek és ő nem fogja elbírni a sajátját. Szóval megannyi életbevágó kérdés és megállapítás szövi át mindennapjainkat. 

Hogy mikor szüreteljék le a kalamondint, hogy homok és víz keverékéből miért nem lesz kemény habarcs a tégláik között, hogy a lótetű, akkor most tücsök, vagy mifittyfene, hogy ehető-e a Nagy-hegyen talált kaktuszok gyümölcse, hogy halászlét főzünk-e az általuk fogott halacskákból...

Szóval képes beszámoló következik a fent említett  néhány kérdést érintve az elmúlt hét pillanataiból.

Reggeli torna.
Ki tud több buborékot bekapni elkapni.

Szőrös tesó.

Már megint mit eszel?

Fiúk egymás között.

Reggeli szüret.

A juharok a gyengém.

Dézsakert.

Még van rózsa.

Minden színes.

Délutáni kávé mellett.

Rózsakert.

Árnyliliom.

A hortenzia ilyenkor is gyönyörű.
Kutyátlan kép elképzelhetetlen.

Tegnap kirándultunk a helyi kőbányába.

Visszanézve minden látszik. 

Minden kőre felmásztak.

A kedvenc helyem lesz.

Tíz éve élünk itt, hogy nem tudtunk róla?

Fügekaktuszok a déli oldal köveihez simulva.

A kilátó.

Látszik a Szársomlyó is.

Mondtam már, hogy szép helyen lakunk?


















Megjegyzések

Marika üzenete…
Örülök, hogy jelentkeztél, már nagyon vártam.
A gyerekek sokat nőttek, tündériek. Na, és ezek természetesen nagyon fontos kérdések.
Gyönyörű az őszi kert, pompásak a színek. Szép helyen kirándultatok, volt felfedezni való bőven. Azok a kaktuszok!
Marika
Holdgyöngy üzenete…
Örülök, hogy jelentkeztél, hiányoltalak. A gyermekszáj imádni való! Ez máshol is előfordul, hogy az ember azt nem látja, fényképezi le, stb. ami előtte van.S nagyon jó csapatotok van, mint mindig.
Juhmeli üzenete…
Marika, én is örülök neked, minden utunkon elkísérsz minket. A mókik tényleg nagyok lettek, Peti már nagyobb, mint én.;)
Juhmeli üzenete…
Holdgyöngy, én is örülök, hogy itt vagyok veletek. Olyan sok dolog elmaradt a három hónap alatt, már most hiányolom. Amit tudok, amire emlékszem azt bepótolom, később, megbánnám, ha nem. Remélem maradok.
Istvánné Erdősi üzenete…
Sajnálom, hogy vége a blogodnak, szerettelek nézni benneteket!!!