Apróságok

Szerencsésnek mondhatom magam nagyon sok dolog miatt. Most csak kis apróságokról számolok be. Mégis kikelt némi sóska és bazsalikom a fűszerkertben, mindkettőt háromszor vetettem, locsoltam is, de semmi. Aztán, mikor végre ide is elért egy kis eső, mégis kidugták az orrukat, dacára annak, hogy mindkét ágyást feltúrtam. A sóskába új barázdákat húztam, hogy negyedjére is vessek magot, de csak üres zacskót találtam, úgyhogy ez elmaradt. A bazsalikom parcellájába pedig nyári orgonát ültettem, jó nagy gödröket ástam, mégis lett egy pár szál és még a csigák sem lakmározták be. Még. Ismét bebizonyosodott, hogy a türelemmel többre megy a kertész. Persze én nem türelmes vagyok, hanem kevés időm van a karbantartási munkákra. Ez a szerencsém?

És még valami.  A len, amit a macskák döngöltek a földbe, majd a tollborzfű nyomta el, virágzik. Égszínkék virágai kukucskálnak a terebélyesre nőtt fűcsomók alól. Örülök nekik nagyon!
A rózsáim gyönyörűek, imádják ezt a hőséget.



Megjegyzések

Holdgyöngy üzenete…
Én a virágaimmal jártam így, rájöttem nem ültethetek, mert nem tudok folyamatosan locsolni, de volt sok öröklött büdöske palánta a nagyok alatt, láttam ott semmire se mennek, kiszedtem őket, átültettem, most locsolhatom, de azért többnyire megmaradtak. Többnyire, ebben a hőségben...
Adél üzenete…
Ez a len olyan aranyos növény! Én vagy kétszer elhatároztam, hogy kiszedem már, mert vége van, de mivel nem volt időm, maradt és újra virágzott!
A rózsáid tényleg gyönyörűek!
Pedke üzenete…
Nagyon szép képeket hoztál!
Juhmeli üzenete…
A forróság már nem csinál kárt nálunk, csak a cserepesekben. Azokat locsoljuk nap, mint nap.
A len nekem is nagyon tetszett, de olyan törékeny természetű. Kíváncsi vagyok, hogy boldogul majd nálunk.
A virágok köszönik a dicséretet.
BoGyo üzenete…
Nálunk homok sivatagban van a len és ki sem lehet pusztítani. Nem lesz baj vele. 1-2 év alatt pedig hatalmas bokorrá fog fejlődni. Én is rácsodálkoztam, hogy a vékony kis növénykéből hogy lett majdnem 1 m magas, dús bokor. És annyira szórja a magját, hogy mindenhol az nő :))
Juhmeli üzenete…
Ez ígéretesen hangzik. Nő is, szór is. Nekem való!
csakBea üzenete…
Miért ez a len évelő? Ide vele! :)
Juhmeli üzenete…
Évelő és elég strapabíró, bár a növény felépítésén nem látszik. Én magról vetettem, elég jól keltek, és gyökeresedtek. Lehet, hogy beválna Bea az oázisodban.
csakBea üzenete…
:))) Mi a pontos neve?
Mammka üzenete…
Úgy szeretem a lent!Tavaly ültettem is, de szerintem rossz helyre,mert idén csak dülöngélt jobbra-balra és nem virágzott.Ő.aki vadon is virít.:)
Adél üzenete…
Banyek, ez évelő? Na még jó, hogy szedtem magot, mert most már tényleg kitéptem, csúnya volt már.
Juhmeli üzenete…
Bea: a pontos név az én tasakomon: évelő díszlen.

Mammka: Jó napos helye volt? Azt nagyon szereti és kevés vízzel beéri.

Adél: Nem tudom, hogy van-e egynyári változata, nekem a tollborzfű egynyári, de szereztem évelőt is, lustaság ellen.
csakBea üzenete…
Egynyári len létezik, olyat vetettem a nyáron csak nem kelt ki.