Félrelépett a laskatököm

Gyakorlati tapasztalatot szereztem a tökök nemi életével kapcsolatban. Eddig csak hallomásból tudtam róla, hogy meglehetősen csapodár népség. Most pont emiatt tök nem sikerült idén laskatököt termeszteni. Pedig nagyon érdekesnek ígérkezett, megnéztem volna, hogy  esik szét főzés közben szálakra teljesen magától, reszelgetés nélkül. Ehhez képest már a tökföldön szörnyű gyanúm támadt. A sima felszínű, fehér-sötétzöld cirmos tökgyerekek helyett nekem ragyásak nőttek sárga cirmokkal. Mostanra pedig már az is bizonyossá vált, hogy valamelyik sütőtökünkkel léphettek nászra a laskatök nőstények. Felvágva a terméseket finom, dinnyére emlékeztető illat árasztja el a konyhát, belülről pedig narancssárga hús vigyorog kifelé. Ezek után nem főztük meg, de megsütöttük a kerti vegyest. Nagyon finomra sikerült a véletlen tökgyerek. Az anya bizonyos, de az apa lehet sonkatök éppúgy, mint nagydobosi sütőtök. Bár ez utóbbi kettő egymással nem hempergett, ahogy a sárga cukkini sem a fekete szépséggel, vagyis nem egyformán fogékonyak egymás bájaira (hímivarsejtjeire). Mindenesetre idén nem ismétlődik meg az affér, lévén hogy csak egyféle sütőtököt, Provence-i muskotályt fogok vetni. A tervek szerint minden évben egyfélét, ha végére értem a kipróbálásra érdekesnek talált fajták kóstolójának, azt fogom vetni, amelyik a legjobban ízlett. Cukkiniből marad a fekete szépség (Black beauty), tavaly három bokorral még októberben is több, mint elég termést adott, de a biztonság kedvéért jó messze ültetem a sütőtöktől.
006007

Bár a rovaroknak a mi kertünkben nincs akkora távolság, ami garantálja a tiszta tökvonalat.

Megjegyzések

Lizi üzenete…
Igazi félvér tökök!!Nekem a dísztökök hoztak létre fogyaszthatatlan cukkiniket egyik évben...a szerelem vak...
Zzev üzenete…
:D

De legalább nincsen töketlenkedés. Maga az írásod is tök érdekes, azt kell mondjam.
Most majd én is átgondolom a tök vetési vágyaimat.
Holdgyöngy üzenete…
Mik vannak, már tökök is félrelépnek!
Zzev üzenete…
Én azt a céda méhecskét hibáztatom egyébként.
Juhmeli üzenete…
@Lizi: Úgy látszik, mi jól jártunk, mert nagyon is fogyasztható lett ez a keverék. A dísztök még nem szólt be a sütőtökféléknek, szerencsére, pedig minden évben vetek én is.

@Mr. Pickles: Bizony kis kertben érdemes meggondolni a tökfajtákat, bár lehet felesleges, ha úgyis minden szomszédban mást vetnek, a méhecskék nem fognak válogatni.:)

@Holdgyöngy: Nevezetesek róla, de nálam még nem csinálták.:)
Névtelen üzenete…
Nagyon megörültem ennek az írásnak. Már azt hittem, rosszul emlékeztem, hogy milyen tökmagot ültettem. Az én tökterméseim kívülről tök olyanok, mint a Te képeden, de belül világos színű, mint a főzőtök. Megfőzve nem esett szét, hanem kásás lett, megsütve kissé emlékeztet a sütőtök ízre. Levesnek nagyon finom. Jövőre én is szigorúan távol tartom egymástól a tököket!
Juhmeli üzenete…
Névtelen, mázli, hogy nálatok is finom lett a keveredés. Amikor a dísztök is benne van a buliban, sokszor ehetetlen a végtermék.