Kis kinti egyveleg

A tavasz újabb megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka az udvarunkban: frissen mosott ruhák áznak a szárítókötélen.

A sok kis semmiség után próbálom rendesen folytatni a kerti naplót, ami persze ezekből állna össze, ha nem fél kezem egyetlen ujjával pötyögném be mondatonként, kartávolságra a számítógéptől. 

Haladtunk már néhány morzsányit a kinti tennivalókkal. Így például kedvében jártam a postás bácsinknak, aki meglehetősen utálhat engem azért, mert már második éve kénytelen szeme épségének védelme érdekében Camping biciklijének kormányára feküdni, mikor elhalad a házunk előtt. Merthogy nálunk a nyári veteményesen kívül egyetlen helyen lelhető fel a hőn áhított dzsindzsa, de nem ott ahova áhítom, hanem az előkert 10 nm-es sarkában, ahol négy darab elvetemült, megvénült, túlburjánzott, tavaly rendesen elfagyott gyöngyvirágcserje terpeszkedik a járda légterét is magukénak követelve. Ezeken fazoníroztam egy kicsit. Az egyiket tőből teljesen kivisszavágtam, mert minden ága a járda főlé nőtt a kerítésre támaszkodva, a többit egyenlőre csak annyira bolygattam, hogy a vízóraleolvasó fiúk, és gázóraleolvasó szintén fiúk szeme világát is megkíméljem. A missziót csak azért hagytam félbe, mert az eddig összegyűlt nyesedékkel kezdeni kell valamit, de legalábbis elvontatni más helyre, hogy legyen helye a következő adagnak. Ugyanitt a tavaly felfedezett málnabokrokat rendbeszedtem, hogy idén is szedhessünk róluk málnát, mert a tavalyi tél kipusztította a frissen áttelepített sok-sok málnatövet. Ezek csak azért nem lettek áthelyezve, és nem fagytak ki, mert nem is tudtunk róluk, amíg el nem kezdték ontani a málnaszemeket. Begyűjtésük külön rituálé lett Petikével, míg Kati pihent. Idén ez a kedvenc helyeik egyike lesz.

Aztán tegnapelőtt, mikor a góré előtt szétázott két bála széna maradékát talicskáztam hátrafelé, ahol majd szintén útban lesz, de most még nem, azt vettem észre, hogy Jobbraszomszéd néni karókat ütöget a veteményesében. 

Kérdezem: -Mit dolgozik?

Erre ő: -Átdőlt a kerítés...

Tényleg. A betoncsíkba ágyazott faoszlopok egy része végleg megadta magát az időnek és átdőlt a szomszéd veteményesbe, csak a drótháló tartotta, ami azért masszívan fel volt rájuk helyezve. Kapóra jött J. robogójának szervize, így a szerelési időben segíthetett meggyógyítani a kerítést. A beteg oszlopokat visszaszorította a betonlyukakba és a sáros veteményes teljes hosszában, a szederbokrok dzsindzsájában egyensúlyozva az alumínium létránkon mindegyik mellé vert egyet a hátsó kerítésépítésből megmaradt vascsövekből. A vascsőhöz rögzítették a faoszlopokat, a drót pedig azokon feszülhet tovább. Így gyorsan, nulla pénzből lett stabil kerítésdarabunk. És ezzel nagyjából a végére is jártunk a telken fellelhető vascsövek újrahasznosításának. Lett belőlük vagy 50 méter kerítéshez elegendő oszlop, és lett hintaállvány is a gyerekeknek.

Ezenkívül még udvarszépítés történik sopánkodással egybekötve, mert annyi tennivaló lenne, hogy felsorolni sem tudjuk, nem ám megcsinálni, de majd csak alakul.

További tavaszi hír: a spárga már egy hete kidugta az első sípjainak csúcsát. Várom már, hogy beleharapjak. Még sosem ettem spárgát.

A hóvirágjaimnak se híre, se hamva, de megtaláltam a csodaszép perzsa kockásliliomom két kiszáradt hagymáját a zinniák magos zacskói között. Hát ezért nem bújt sehol. És valószínűleg hasonló sorsra jutottak a kiszedett hóvirághagymák is. Látszik, milyen összeszedett, rendszerető kertész vagyok.

A hosszú beszámoló végére pedig egy tél végén didergő, de még mindig virágzó kúpvirág: