Mindennapi betevőnk

Az egerészölyvben bízhatnék. Nem kürtölné szét, hogy mit látott hajnali öt óra tizenöt perckor a veteményesben, ahol reggeli vadászatát egy gumicsizmás, alvópólós, őrült nőszemély zavarta meg, a már nem összecsukható, de még mindig alumíniumnyelű kiskapájával egyik, babos zacskókkal a másik kezében. A szúnyogokban viszont nem bízom. Sokan voltak, örültek a korai, váratlan reggelinek, valamelyiknek biztos eljárna a szúró-szívó szájszerve, úgyhogy bevallom: én voltam. Az akciónak volt előnye és hátránya is. Naivan arra gondoltam, hogy a szúnyogok még alszanak. Tévedtem. Az ölyv arra gondolt, szintén naivan, hogy a kertész alszik. Ő is tévedett. De a maradék bokorbabok már a helyükön csücsülnek, hogy a lótetvek se szenvedjenek hiányt semmiben, és a kertész is gyümölcsökkel gazdagon megrakott zabpehellyel megtömt hassal írja a bejegyzést addig, míg a mókik fel nem ébrednek és bele nem kezdenek az ébredéstől elalvásig sorolt kívánságaikba. Mert amíg arra várok, hogy a zöldségek magukra találjanak, a gyümölcsök már egy hónapja kényeztetnek minket. A konténeres, másodjára hozott csüngő eperfa alá Petike minden nap beterel az aznapi pár falatka eperért. Katival a ribizlifákhoz zarándokolunk napjában többször is. Ma utoljára túrtam fel a levendulától illatozó és zümmögő eprest, és várom az időt, hogy a fagyasztóba apránként tett több kilónyiból megfőzhessem a lekvárt. A málnásunk idén az előkertben spontán létrejött dzsindzsában található, leginkább a kertésznagyságú, bódító liliomok között. A rengeteg gyümölcs alatt széthajolt egresbokor bogyóit pedig  minden nap letapogathatjuk. A barackokban, almákban, körtékben csak gyönyörködünk és reménykedünk, hogy egészségben nőnek meg. A vázába is akad mindig valami, most éppen a járda és út közé ültetett rózsákból. 
Kép 045
Pont méret, ha beültetjük, fel fogom érni sámli nélkül is.

Kép 010
Reggeli.

Kép 009

No, a mókik felébredtek. Indulhat a nap. 

Megjegyzések

Dominika üzenete…
De jó képek!
Micsoda elszánt nőszemély vagy te! Hajnal ötkor...
Zzev üzenete…
Olyan baromi korán kint a kertben? Minden rendben van?
A fára először azt hittem egy gyerek van mellette. A gyümölcseidre meg frankón irigy vagyok.
BoGyo üzenete…
Nem vagy semmi, de gondolom nem egyszerű 24 órába bezsúfolni mindent.
Szépek a termések! A rózsák pedig gyönyörűek!! Meg tudod esetleg mondani, hogy milyen fajták? A világosabb rózsaszín, habos virágú álomszép!
Petra üzenete…
Na szép, itt a fenti bejegyzéseket olvasva egész elképedtem, hogy a hajnali kelés ennyire szokatlan.

Gyönyörűek a gyümölcsök, csorog az ember nyála a kép láttán. Jó dolog is a saját kert.

Ui: Mikor ültetik el a szomorú eperfát?

Petra
mancoka kertje üzenete…
Én is imádok korán reggel bóklászni a kertben. Ilyenkor végigdézsmálom a gyümölcsöket (mosatlanul fáról, földről epret), megnézem hogy estétől mi változott meg. Ez az igazi!
Az epret bármikor ültetheted, minél előbb, hiszen konténeres, nem sínyli meg az ültetést.
Nagyon guszta a reggelid! Én is azt hittem hogy a kislányod van az eperfa alatt. Nekem is kell ilyen eperfa! Gyerekkoromat idézi ez a gyümölcs. De jó is volt!
Annamarie üzenete…
Ó, de guszták ezek a gyümölcsök. Imádom az epret, nekünk nincs egyelőre. Jövőre lesz! A rózsáid is csodaszépek.
Juhmeli üzenete…
@Dominika: Nem elszánt, ötkor megébredtem és nem tudtam visszaaludni, pedig éjfél után feküdtem le. Gyorsan hasznossá tettem a váratlan szabadidőt.:)

@Mr. Pickles: Minden rendben, bár az ölyv is kb. ezt kérdezhette, mielőtt felszállt a betonoszlopról. Egyébként közepes méretű kertésznek tartom magam, de le szoktak kicsizni.:)

@BoGyo: Nem direkt volt a koránkelés, de lehet hogy rászokom. Sokkal több előnye van, mint hátránya.:)

Sajnos tippem sincs a rózsákkal kapcsolatban, a házzal együtt vettük őket, jó öreg tövek, de tényleg gyönyörűek.

@Petra: Eperfa vmikor ősszel kerül be, mert a kertészetben azelőtt ültették át, hogy Feri kikönyörögte magának. Oda se akarták adni ősz előtt, csak úgy, hogy megígérte, nem nyúlunk most hozzá, csak szorgosan locsolgatjuk.

Bizony jó dolog a kert, legalábbis, mi nagyon szeretjük, nagy szükségünk volt rá. Tesi-lelki.:)

@Mancoka: Jó is a terepszemle az már biztos. Sokszor másra nincs is időm. Mi is nagyon szeretjük az epert, de az eredeti fa olyan nagy lesz, így ez a változat lett a befutó.

@Annamarie: Köszi. Most olvastam a kecskés kalandodat, nagyon sajnálom, remélem kihajtanak a növényeid.
Gonda Hajnalka üzenete…
Az a csüngő eperfa...jaj a szívem megdobogtatta. Minden jót!
Juhmeli üzenete…
@Flóra: Üdv itt. Ferinek is nagy kedvence, azt sem bírta kivárni, hogy kiderüljön kihalt-e a tavalyi, rögtön hozott, helyette másikat. Így most van kettő.:)