Nem előre megfontolt szándékkal, de paradicsomot vetettem

Nem előre megfontolt szándékkal úgy kell vetni paradicsomot, hogy a konyhapulton száradó magokra fogyasztásra alkalmatlannak minősült szegfűszeges sör maradékát kell borítani. Véletlenül. A magok rögtön kipattantak, már másnap bújtak a kis csírák belőlük. Így nem volt más választásom, fogtam a gyerekek homokozólapátját, vödörbe szedtem homokot, vakondtúrást és egy kis virágföldet, megkevertem (a lapát közben eltörött), majd megtöltöttem egy kis palántanevelő edényt és a radiátorra állítottam. Mikor megmelegedett, megnedvesítettem a földet és minden pohárkájába nyomtam néhány magocskát. Ezzel elkezdődött az idei szezon.
Az pedig, hogy január közepén hogyan kerülnek száradó paradicsommagok a  konyhapultra, szintén jellemző. Három nappal ezelőtt találtam őket egy bébiételes üvegben úszkálva, elfeledve. Ezek voltak az utolsók (Tumbling Tom Red), amikből magot szedtem és erjedni tettem félre. Három hónapja. Se penész, se bűz a kis üvegben és még a csírázókedvük is megmaradt. Hát így.

Egyébként pedig január közepén ebédfőzés közben így:


Megjegyzések

BoGyo üzenete…
Új csávázási módot találtál fel:)
Csodás idő volt ma, gondolom a kis kertész jó nagyot szundított a szép időben!
HP üzenete…
Hát akkor most már biztos, hogy idén már nem lesz tél, nemsokára ültethetjük kifelé a paradicsomot. Ebben Isten keze volt benne, azt akarta hogy idejében ültesd el őket :)
Juhmeli üzenete…
BoGyo, amíg a saját löttyben úszkáltak, addig nem tudtak kicsírázni. Aztán a sörben...Hi-hi-hi. Tegnap nálunk nem sütött a napocska, de nem volt hideg sem. Ma viszont hétágra süt, már alig várom az alvásidőt. Megyek játszani.:)

HP, volt már olyan telünk, hogy szinte nem fagyott, de hó az biztos nem volt akkor. Annyira enyhe tél volt. Hát, a palántáknak egy hónappal később akarok nekiállni, hogy kevesebb gondom legyen.:)De ezek már így maradnak.