Július 10.

Tegnap kihasználtam az időjárás nyújtotta lehetőséget és végre nekiálltam a metszésnek. A szétnyílt levendulabokrok fényhiány miatt lombjukat vesztették, most elég csúnyák, de már megjelentek a zöld kis pamacsok a megfeketedett szárakon. Remélem mind túlélik a kegyetlen bánásmódot.

Visszavágtam a tavaly nagy melegben ültetett kis puszpáng gyerekeket. Mind meg maradt, szépen fejlődött, bokrosodott. Igaz, azt még nem döntöttem el véglegesen, hogy milyen formát öltsenek. Legyenek-e, ahogy most vannak, összefüggő sövénynek a veteményes főutcája mellett. Vagy vegyek ki párat, hogy távolabb kerüljenek egymástól és vágjak belőlük puffszerű, vagy kilométerkőszerű kockákat. No, még megálmodom. Viszont, ahogy hullott a sok gyönyörű ágacska, nem tudtam megállni, hogy ne pucoljam le az aljukról a leveleket, és dugdossam egy részüket nedves homokba. A puha tetejüket is szokás szerint lemetszettem és most reménykedem benne, hogy a kacsák nem találják őket ízletes falatnak, ahogy a balkonparadicsomomat. 
Puszpángovi.
Ezeket a gyümölcsös utcámba szánom, de ez még messze van. Tavaly elmaradt, de idén nem úszták meg a fodrászkodást a nagy puszpángok, amiket Bálint rendszeresen kosárnak használ. Labdát dob bele.
Kiabálja is: -Dó!
Majd lehet hallani, ha van találat, ha nincs: -Góóóóó!

A labda helye jól látható.

A fiúk pedig beköltöztek a garázsba kipofozni egy régi, majd tíz éve virágágyásnak készült ládát, hogy a nem elkészült pad nem létező plédjeit, vagy játékokat, amik igencsak valóságosak, tároljunk benne. Meg rá lehessen ülni, lehessen asztalnak használni és persze helyet kaphassanak rajta A kaspók is. Ide kívánkozik még az is, hogy Feri valamelyik nap szőkítő festéket akart nekem venni, mert nem láttam, amit nyílvánvalóan látni kellett volna a virágtartók felfúrásának döcögése közben. Mikor kedves felajánlása elhangzott, a szomszédban ténykedők mindegyike nyeríteni kezdett, amit nem bánok, mert tényleg vicces volt, de azt megjegyzem, hogy a falat azért nem tudta fúrni, mert a fára való fúrószárral fúrta. Erre tegnap jött rá, mikor a ládának való fafúró szárat akarta elővenni. Azt hiszem én is veszek hajfestéket.
Az első kertünk 9 évvel ezelőttről.

Ebben a ládában lakott 3 rózsa, abból kettő még megvan, a fa a hideg télen elfagyott. Itt lakott a sásliliom, az ernyős madártej, az inkaliliom, sőt még a málna is. A rács is költözött velünk és a hordó is a túlélő növényekkel. Előbbit tegnap festettük és ma újra használatba vesszük. Nagyon jó érzés.



Megjegyzések

Andrea üzenete…
50 %-ig vissza lehet vágni - ez egy jó kertész tanácsa, szép növényei vannak, szóval hiteles is ez ügyben számomra.)
Nagyon szép volt a 9 évvel ezelőtti kiskertészetetek is.
Nekem van egy láda ötletem a fejembe, nem hagyományos egyenes lécből, láttam valahol, és azóta dédelgetem.
Esős még mindig az idő erre...
Andrea üzenete…
Gyere be és veszünk festéket.))DD
Andrea üzenete…
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
BoGyo üzenete…
Biztos ki fognak hajtani! Szépek a kis buxusok. A korábbi keretetek is nagyon mutatós volt!!!
Monika üzenete…
Angliai előkertnek látszik a régi kertetek.
Juhmeli üzenete…
Andrea, bízom bennük, mert tényleg hajtanak egy-két kivételtől eltekintve, de van idő kivárni. Pénteken dél után estig esett, de tegnap már nagyon meleg volt.

Remélem nem vetted magadra festékes sztorit, Ferinek le sem esett, csak közölte velem, hogy idén már annyi festéket vett, hogy ide több be nem teszi a lábát.:)
Juhmeli üzenete…
BoGyo, nagyon szerettük, az első kertünk volt és nagy öröm, hogy a növények ilyen formában velünk költözhettek évről évre, egyik helyről a másikra.
Juhmeli üzenete…
Mamka, hát előkert is volt. A fáskamráé.:) Jó kis hely volt, de nyáron 50 fok meleg is volt abban a kis beton udvarban. Az biztos, hogy az új lakó örömmel vette át a megüresedett helyeket.
Andrea üzenete…
Meli dehogy vettem magamra, hiszen Feri és közted volt a szójáték, a végére ezért tettem ezt a két jelet, mert jópofa szójátéknak tartottam.))DD
Piszke a Birtokról üzenete…
Hű, ez az egész tök jól néz ki. Csodállak, hogy ennyi kert meg család mellett még írni is van időd :)
Juhmeli üzenete…
Egyre rövidebbeket, a ruha meg közben bent marad a mosógépben...:)

Tudod, mi nem nyomjuk nagyban, sőt leginkább agyban dolgozunk odakint.