Nem állunk jól macskaügyben. Egy évnél tovább egyet sem sikerült megtartanunk. Panda az első szobacicánk volt. Egérfogásból értékelhetetlen, de minden másban kiváló. Szöcske- és lepkefogásban. Kosárfoglalásban. A szent macskafilozófia rendíthetetlen gyakorlásában. Láb alá futásban és gazdafelborításban. Szelídségben. Bújásban és dorombolásban. Lakásban láthatatlanná válásban. Finnyáskodásban. Épp ezért érthetetlen, hogy mi fenére támadt oly nagy gusztusa, ami az életébe került. Nem patkányméreg, mert arra lett volna ellenanyag. És különben is, minek enne dögöt, mikor itthon a frissen főttből kap a száraz mellett. Három napi küzdelem után kiderült, hogy leállt a veséje és menthetetlen. Megyek bőgni. És verbénát ültetni a helyére.
2014-2015
Megjegyzések
Mi tavasszal vesztettük el a leg-leg-leg.... cicánkat. Három napig sírtam utána.
Lehet hogy már az étvágytalansága előjel volt, írtad a múltkor hogy fényevő. Nem biztos hogy mérgezés.
Tudom hogy nem vigasztal, de szép boldog örömmel teli élete volt és szerető családja, még ha csak rövidke időre is.
A nevemben, tegyél rá egy körtét légy szíves, hogy odaát is pofozhassa. Nagy nagy ölelés neked, veled érzek, hiányozni fog a blogról Panda!
szerencsére a tapasztalat azt mutatja, hogy az új cica tényleg segít, hogy ne annyira hiányozzon a korábbi
Bár ne tudnátok...