Más évfordulók is voltak

Mert a kerttel együtt született a blog is öt évvel ezelőtt.

A naplónk, ami arról, szól, hogy hogyan lesz a felszántott kukoricaföldből erdő, mező, dzsindzsa, veteményes és virágoskert. A naplónk, amely megörökíti sikereinket és kudarcainkat, erőfeszítéseinket és bénázásunkat, örömeinket és bánatunkat, virágaink és gyomnövényeink hatalmas gyűjteményét egyaránt. A napló, ahol helyet kaptak a vadon élő állatok, majd kedvenceink és haszonállataink is. Ahová szépen lassan beszivárogtak a család mindennapjai is.
Örülök, hogy elkezdtem. Őriz fontos adatokat. Imádom az adatokat. Őriz eseményeket. Rég elfeledett állapotokat. Tanulságokat. Vidám perceket. Verejtéket és szúnyogcsípéseket. Vízhólyagokat és finomságokat. Az, hogy a mai napig írogatom, csak egy valaminek köszönhető. Az örömnek, amit a létrehozása ad. Az örömnek, amit kapok tőletek, Olvasóktól.

Köszönöm mindannyiótoknak, ki erre jár és velünk tart munkában, mókában. Kesztyűket fel! A szezon beindult.

Nyílnak a krókuszok.
A gyöngyösök szeretik megenni.

Hajtanak a rózsák.

Kapirgál a kertész.
Elkezdtem a bogyósok és az almatermésűek metszését.

Próbavetés.
Miután a magokra a fagyos garázsban találtam muszáj volt kipróbálnom, élnek-e még.

És úton az új generáció.




Ó igen, tudom, hogy még sok hét van tavaszig,

de egy kertben mindig van mit csinálni.








Megjegyzések

kelle erzsebet üzenete…
Boldog évfordulót ,csodás családod és kerted állataid vannak öröm ha olvashatlak.
csipike üzenete…
Nagyon kíváncsi vagyok a tojásokra, milyen csibék fognak kikelni. Az a sötét milyen márkájú? :-)
BoGyo üzenete…
Mi köszönjük, hogy megosztod velünk az örömötöket, bánatotokat!!!
Mindig rácsodalkozom mennyivel előrrébb jár nálatok a természet.
Nyözö üzenete…
Mindig jó olvasni amiket írsz, mert sok bennük a tanulság, élvezetes a stílusod... Szóval szerintem lesz még itt sokszor öt év hátra!

A tojatok érdekesek, elsőre azt hittem hogy a barnásvörösesek nyúltojások, és már készültök a Húsvétra... :D
Ági üzenete…
Boldog évfordulókat!
Irigyellek a krókusz miatt, én csak azokat a hagymákat találtam meg, amiket télen a varjúk felhúzkodtak....
Juhmeli üzenete…
Erzsébet, köszönjük, még öt év után is hihetetlen, hogy örülnek a naplónk sorainak.
Juhmeli üzenete…
Csipike, akkor már hatan vagyunk.:) A gyerekek is minden nap megkérdezik, hogy kikeltek-e már és még hány nap. És minden nap meg kell nézni velük a naptárat. A sötétek egy francia fajta tojásai, marans-nak hívják őket és erről a csodás, sötét tojásaikról híresek. Ezek fekete-réz, kék-réz szinűek lesznek. A kék tojásokban lévő araucanak sokfélék, mert minden tenyészcsaládból, vegyesen gyűjtötték őket.
Juhmeli üzenete…
BoGyo, és azt le sem merem írni, hogy tegnap egy tucatnyi gólya húzott el a fejem felett, néma csendben, alacsonyan. Azt hittem rosszul látok. És már hallom a szomszédban a gerléket is hu-hú-huzni.
Juhmeli üzenete…
Nyözö, nem szoktunk tojást festeni, mert valahogy mindig elmarad, most gyárilag színezettekkel akarunk felvágni.:)

Örülök, ha akad hasznos olvasnivaló is. Én is sokat tanulok mások történeteiből.
Juhmeli üzenete…
Ági, köszönjük. Nálunk nem csak a gyöngyösök pusztítják a krókuszokat, hanem a mókik is. Katika leszedte az első virágokat. Diadalmasan hozta a konyhába, nézd anya, mit szedtem neked! Aztán míg tegnap megmutattam szomszédnéninek az új tyúkjaimat, addig Bálint partvissal tett rendet az újonnan nyílt krókuszok között. Szerencsére még kevés nyílik, így helyre jöhet a banda a fő virágzásra. Addig a gyerekek is hozzájuk szoknak.:)
Fernel üzenete…
Hmm, új tyúkok???
Na, mesélj csak!
Juhmeli üzenete…
Fernel, hát az araucanakat jött megnézni. Aztán persze más látványosságban is része lehetett, mikor az egyik kakaska megszökött és keresztül-kasul üldöztem az udvarban, hogy elkapjam. Ezalatt Bálint elrendezte a korábban szomszédnéni által is megcsodált krókuszkáimat. Szóval megy minden a szokásos mederben.;)
Új tyúkok tojás formájában fognak érkezni február végén. Már feliratkoztam rájuk, akkor újraindítjuk a keltetőt australorp és orpington tojásokkal.
Fernel üzenete…
Ja-ja-ja. Aztán meg mentek Monorra árulni :D
Tokától-bokáig sárga vagyok :D

De azért nagyon szurkolok, hogy jól sikerüljenek. Remek választás. Az australorp kiválóan tojik télen-nyáron, ha meg sikerül kéket venni belőle, akkor még meg nagyon szép is, az orpington- én csak a sárgát láttam - meg egyszerűen gyönyörű. Kár, hogy nincs helyem...
Oliv Flower üzenete…
Nagyon szép az állatállomány! Az új fajta is tetszik, majd egyszer én is ki szeretném "próbálni" a zöld/kék tojásokat :)
A francia fajtának hol lehet beszerezni a tojásait? (ha reklámérték, akkor priviben is jöhet a válasz!)
Az orpingtonról csak annyit, mint Fernel írta - gyönyörű! -, nekem csak tyúkom van belőle (1), de nagyon kedves, bújós, imádja, ha felveszem és simizem egy kicsit, kimondottan igényli. Viszont nem sokat tojik, heti 1-2 db-ot; Azonban 1 éves korára tényleg elérheti a 4 kg-ot. Bár én alig látom enni. Persze Fifikénk (előzőekben Alfi) sosem juthat ilyen sorsra!!!
csakBea üzenete…
Na-na-na-na, csak óvatosan azokkal a gólyákkal! Nem szállt le valamelyik véletlenül a kéményre? :)
Juhmeli üzenete…
Fernel, Monort kihagyjuk, maradunk hobbiszinten. Semmi üzlet. Nincs bennünk ilyen véna.

Az australop választásánál én is erre számítok, hogy tojnak, ha kell, ha nem. Az orpington pedig tényleg gyönyörű. Ha tojik, ha nem. Az australorpok két családból lesznek kékek és splash-ek, az orpington pedig porcelánból, de egyszer szeretnék sárgát is majd. Feri pedig örül, mert sokféle kakast kóstolhat...:)
Juhmeli üzenete…
KM, ezeket a "díszfajtákat" én sem szeretném levágni, de akkor Feri valószínűleg kivág velük együtt. No, ezt csak úgy mondtam, de ő meg akarja mindet kóstolni. Orpingtont csak azért szereztem, mert tetszik, de tényleg sok helyen olvastam, hogy nagyon szelídek. Nekem elég csak nézni őket.
A francia fajta a Mátrabaromfitól van, a honlapon megadott telefonon egyeztettem velük, postán küldték a tojásokat.

Azt hiszem úgy lettem a tyúkokkal, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. És mondanom sem kell, hogy nagyon nehéz leállni.
Juhmeli üzenete…
Bea, ej de gyanakvó vagy! Persze minden okod megvan rá! De nem szállt le egy sem. Résen voltam/vagyok.:) Biztos a közelben teleltek át, mert akik Afrikába mentek még biztos nem értek haza.
Oliv Flower üzenete…
Köszönöm a tojásinfót!
Egyébként meg mi "Artúrok" tartsunk össze :)
Sajnos, Bélánkat le kell vágni, mert manapság már a bakancsom is kikezd vele - úgy gondolja. Kész izgalom elhagyni a házat és a kapun távozni, vagy vissza. És állandóan kukorékol 4 órától délután 5ig. És itten Pesten, ez ugyebár egy kissé furi/zavaró. Csirkisztán fő szárnysegédét, a Kondorlégió vezetőjét a következő hónapban éri utól a végzete.
Juhmeli üzenete…
KM, sajnálom, hogy a Béla elkanászodott, de hát átlényegülve is lehet neki örülni. Nálunk nagyon szelídek a kakasok, és viszonylag csendesek is, de akkor is mennek a fazékba, mert a tyúkok testvérei, így kell új kakas friss vérnek, Feri saját tojást is szeretne keltetni, húsnak. A dísztyúkok meg maradnak tojónak.