Még nem tudtam lemondani róluk. Olyan szépek! Nagyon hiányoztak.
És legalább annyira hiányzott valami a rózsakertből. Pedig van csontváza, vízszintes is, függőleges is. Aztán rájöttem, hogy mi az. A rend. A rendezettség, amin megpihenhet a szem a sok csoda között.
A veteményesbe ültetett puszpángszegély csak az út egyharmadát követte, befejezetlenül. Ezért úgy döntöttem, hogy szétgurítom őket a kertben, mintegy összekötő elemként a különböző kerti szobák között. Így felfűztem hatot egy láncra, hogy oldalról adjanak egy határvonalat a rózsakertnek, mert olyan szomorúan kiesnek látszott ott a tisztára kapált sáv.
Öt év alatt cseperedtek ekkorára a saját készítésű, tízcentis dugványaim. Júniusban lesz metszés és megpróbálom Dipellel óvni őket a molyoktól. Hamarosan feldúlom a kiserdőt is. Már szárnyal a fantáziám és bizseregnek az ujjaim.
Psszt! Feri még nem vette észre, pedig tegnap biztos lement gyönyörködni a rózsákban, de ha ez ki is maradt, akkor is letolta a fűnyesedékkel megtöltött talicskát mellettük a málnásba, aztán vissza...
Megjegyzések