Pillanatképek

Észrevétlenül telnek a napok, végtelen folyamot alkotnak. Sokszor azt sem tudom hétköznap van, vagy hétvége. Mind itthon vagyunk és tesszük a dolgunk, amennyire lehetséges. Fogakat növesztenek hárman is, nőnek, mint a gomba, játszanak és veszekednek, segítenek, foglalkoztatnak, pancsiznak, szúnyogcsípéseket vakarnak. Mi pedig pakolunk, etetünk,  játszunk és veszekszünk, állatozunk, füvet nyírunk, és a legritkább esetben kertezünk. Azért megvan a kert, és eldöcög nélkülünk is, rendetlenül, félig kigyomlálva, félig megmetszve, félig felkötözve, félig megépítve, ahogy az nálunk lenni szokott.

Idén lesz mogyorónk is.
 
A tavasz végi alapos metszés után nem reméltem virágokat a mályváktól, nagyon örülök, hogy az idősebb bokrok mégis sok virágot hoztak.

  A kiskacsák még nincsenek két hónaposak, de már hatalmasok.

Az első paradicsomszüret.

A hullott almából idén almaecetet szeretnék készíteni.

Így nyaraltak az apró cserepeseink a ház árnyékos oldalához sorakoztatva.

És így nyaraltunk mi.

Mert a nyaralás a mókik szótárában még mindig a Balatont jelenti.

A kompozásért, a kilátásért, egy kukkantásért az apátság konyhakertjére és a szokatlan fagyikért pedig még mindig Tihany.

 
 Matyi nemcsak a kaput védi, de füvet is nyír közben.

Felhőszakadás után nálunk szárítkozott.

A magnóliák szeretik a sok nedvességet, ez látszik a másodvirágzásukon is.



Megjegyzések

Holdgyöngy üzenete…
Tetszett a móki fotó, de a 3.hol volt? Úgy lenne teljes a kép. Jó fűnyírótok van!
csipike üzenete…
Édesek nagyon a Mókik, meg persze Te is! Vannak szépen termések a kertben, érdemes volt veteményezni, az otthoni mindig finomabb. Gólya? Na na, megnézte jövőre hova kell csomagot hozni :-)
BoGyo üzenete…
Zajlik nálatok az élet! A gyerkőcök úgy nőnek, mintha húznák őket:) További vidám napokat és szép termést!!!
Juhmeli üzenete…
Holdgyöngy, Bálint éppen hisztizett, így lemaradt. Matyi nagyon elmélyülten, tudományosan nyír és kóstol füvet.:)
Juhmeli üzenete…
Csipike, hi-hi-hi. Ferinek felcsillant a szeme, mégis úgy gondolom, hogy ezek a bébiruhák nálunk már nem bújnak elő a dobozokból.
Egyébként paradicsomból tényleg nincs ilyen sehol, csak itthon.
Juhmeli üzenete…
BoGyo, köszi, a mókik tényleg gyorsan nőnek, hozzáteszem, sajnos. Paradicsom, uborka lesz és talán paprika is. Csinálsz őszi-téli kertet?
Nyözö üzenete…
Én is a minap vettem észre, hogy már potyog a mogyoró az utcában a nagy bokrokról. Látom szép nagy darázspókot is tartasz, csak nem pókcsülök pörköltet készítesz majd belőle mályvacukorral? :)
A srácok meg tényleg csodásan cseperednek, egyre inkább nagy segítség Neked odahaza. :)
A tihanyi levendulafagyi pedig felénk is nagy sláger.
Juhmeli üzenete…
Nyözö, a pörköltöt meggondolom, mert mindenhol feszít ilyen pók a kertben, nemcsak mályvás, levendulás, cukkinis változatban is előfordul, összejönne belőle egy modern adag. A segítség -amiért nagyon hálás vagyok egyébként- egyelőre az, hogy kettőt már nem kell pisiltetni, és néha töltenek maguknak inni is. Altatni is egyre kevesebb mókust és egyre kevesebbszer kell.:) Szóval egyre több időm jut a játékra...:P

Népszerű bejegyzések