Észrevétlenül telnek a napok, végtelen folyamot alkotnak. Sokszor azt sem tudom hétköznap van, vagy hétvége. Mind itthon vagyunk és tesszük a dolgunk, amennyire lehetséges. Fogakat növesztenek hárman is, nőnek, mint a gomba, játszanak és veszekednek, segítenek, foglalkoztatnak, pancsiznak, szúnyogcsípéseket vakarnak. Mi pedig pakolunk, etetünk, játszunk és veszekszünk, állatozunk, füvet nyírunk, és a legritkább esetben kertezünk. Azért megvan a kert, és eldöcög nélkülünk is, rendetlenül, félig kigyomlálva, félig megmetszve, félig felkötözve, félig megépítve, ahogy az nálunk lenni szokott.
Idén lesz mogyorónk is.
A tavasz végi alapos metszés után nem reméltem virágokat a mályváktól, nagyon örülök, hogy az idősebb bokrok mégis sok virágot hoztak.
A kiskacsák még nincsenek két hónaposak, de már hatalmasok.
Az első paradicsomszüret.
A hullott almából idén almaecetet szeretnék készíteni.
Így nyaraltak az apró cserepeseink a ház árnyékos oldalához sorakoztatva.
És így nyaraltunk mi.
Mert a nyaralás a mókik szótárában még mindig a Balatont jelenti.
A kompozásért, a kilátásért, egy kukkantásért az apátság konyhakertjére és a szokatlan fagyikért pedig még mindig Tihany.
Matyi nemcsak a kaput védi, de füvet is nyír közben.
Felhőszakadás után nálunk szárítkozott.
A magnóliák szeretik a sok nedvességet, ez látszik a másodvirágzásukon is.
Megjegyzések
Egyébként paradicsomból tényleg nincs ilyen sehol, csak itthon.
A srácok meg tényleg csodásan cseperednek, egyre inkább nagy segítség Neked odahaza. :)
A tihanyi levendulafagyi pedig felénk is nagy sláger.