Szép őszi idő

Igyekszem kihasználni, mielőtt olyan hűvös lesz, hogy már csak fagyott ujjakkal lehetne matatni a kertben. Nem tudom, hogy újkeletű buzgómócsingságomnak nem látja-e kárát a rózsanád és a kardvirág. Mindenesetre az eddigi gyakorlatot, miszerint bentfelejtem őket télire a földben, ahogy az várható volt, nem élték túl. Most a szomszédnéni gyakorlatát követve a fagyok előtt kiszedtem őket, de még teljes nyári zöldjükben pompáztak. Nyilván így sok energiát vesztettek, ami meglátszódhat a jövő évi virágzáson, de ha a tárolást túlélik, akkor már beljebb vagyok, mint előző években. Egyébként pedig, jövőre megvárom, míg az első talajmenti fagy végez a levelekkel és a komolyabb fagyok előtt fogom csak felszedni őket.

 A héten még mindenképpen rendbe teszem az elhanyagolt málnást. A nyári málnák letermett vesszőit már visszavágtam a föld felett, az új vesszőkből csak az egészséges, szépen fejlettek maradtak, sajnos nem túl sokan, ezeket másfél méter magasra vágtam és a kifeszített kötözőmadzagokhoz rögzítettem. Az őszi málna még csepegteti finomságait, így ahhoz egyelőre nem nyúltam, de vele lényegesen könnyebb dolgom lesz később, ami abból áll, hogy teljesen levágom a vesszőket és majd késő tavasszal az újakat fogom felkötözni. A kétszertermő töveket még meggondolom. Szeretném, hogy nyáron is teremjen, így most letermett vesszőknek csak a termést hordozó csúcsát vágom vissza és a vesszők mellett növekvő sarjhajtások fognak ősszel teremni.
Ma leszedem a maradék zöldbabot és paprikát is és ha a fagy elvégzi dolgát, akkor a veteményesnek abban a felében is rendet tehetek. A szeptemberi veteményemet fátyolfóliával védem a hidegtől, remélem lesz még ideje megerősödni. Az utolsó kaszálás is vissza van még a gyümölcsösben.

A háztartás menetét újabb elemek színesítik, két év szünet után újra van a konyhai kidob(ál)ó emberem, így mire egy-egy munkafázissal végzek, addigra valamennyi alsó szekrényem tartalma a földön található a szélrózsa minden irányába széthajigálva, valamint kedd délután beállított, akkoriban nevesincs, mostanra Bajusz névre keresztelt kismacskánk. Bajusz, sőt -ahogy a mókik hívják- Bajusz Úr azóta szokja a család benti életét. Ma éjszaka csak két móki ágyából kellett kitessékelnem, és nagyon figyelek, nehogy a frissenegyéves megkóstolja őt is. Egyszer már majdnem sikerült neki, de a macska gyorsabb volt. Nem lesz mindig ilyen szerencsénk.

Most már ketten kukucskálnak.










Megjegyzések

Monika üzenete…
Tüneményes a fotó!!!!!! :)
Holdgyöngy üzenete…
S a cicamamátok, s a kicsinyek? Nálatok volt ugye, szeretted volna őt megtartani. Azért úgy látom Bajusz Úr nagyon feltalálta magát nálatok, s tényleg jó a fotó!
Juhmeli üzenete…
Mamka, jól összebarátkoztak, konyhapakolás után ketten kéretkeznek ki az udvarra, csak Matyi ne próbálná nyalogatni.
Juhmeli üzenete…
Holdgyöngy, Kockás mama elvitte őket két hete, hétfőn derült ki hova, de addigra elajándékozták a nőstényeket. A kandúrt megtartották, az meg egyszer csak beállított. A gyerekek annyira megörültek neki, hogy fogtam magam és bevágtam a házba, hogy ne csavarogjon. Most benti cica, míg ideszokik rendesen, hogy az anyja ne csalogassa el újra.
Nyözö üzenete…
Nagyon helyes a kis tündér a macsekkal! :)

Lassan tényleg jönnek a fagyok, itt már erősen deres volt hajnalban a talaj, és az autót is volt már hogy kaparni kellett. Nálunk ami van hagymás azt általában bent is hagyom, nemigen van olyan ami nem élné túl a telet.
BoGyo üzenete…
Édesek<3 <3
Juhmeli üzenete…
Nyözö, a törpék mindent együtt csinálnak. Ugyanazok a tevékenységek és tárgyak érdeklik őket és a legváratlanabbul kerülnek a lábunk vagy a fenekünk alá.:)

Nálunk kétszer volt kocsivakarás, de csak a háztetők voltak fehérek. A legtöbb növény nálunk is télálló.
Juhmeli üzenete…
BoGyo, ők egy pár.:)