Nem olyan, mint elképzeltem. Tudtam, hogy megváltoztat mindent és hogy rengeteg munkát, időt, odafigyelést igényel, mert hogy R. Goldizsár, alias Goldi, az ötödik gyerekem lesz, de tévedtem. Nem abban, hogy rengeteg munkát, időt és odafigyelést igényel, hanem a többiben. Hogy nincs nagyobb kosz. Hogy nincs nagyobb rendetlenség. Sőt, iszonyú gyorsan megtanultuk az új rendet, így a lakás tisztább és rendesebb, mint korábban volt. A játékok érkezése pillanatától kezdve a gyerekszobában maradnak, nincsenek széthagyott, lábgyötrő, a gyanútlan rálépőt táncra penderítő, láthatatlan mütyűrök az ebédlőben, a konyhában, a kamrában. Örül a láb és a porszívó. Nincsenek szétdobált, szaftos szandálok, papucsok az előszobában. Mind a cipősszekrényben lapul, biztonságban. Mondjuk ezt titkon reméltem is a kutyától.
Az önkéntes konyhaszolgálatról, a negyven fok közeli melegben lekvárfőzés közbeni lábmelegítésről, az engedelmességről, a rajongásról, az értelemről, a megszidott kutya bánatos szemeiről, a feltétel nélküli bizalomról és ragaszkodásról fogalmam sem volt. Arról, hogy figyel, tanulmányoz minket, és megjegyzi a dolgainkat. Hogy néhány alkalom elég ahhoz, hogy felvegye a ritmusunkat, beilleszkedjen a szokásrendszerünkbe, hogy megtanulja a szabályokat, a határokat. Hogy ilyen hamar egy húron pendülünk majd, arról álmodni sem mertem.
És a fő ok, ami miatt elhatározásra jutottunk kutya ügyben már csak a bónusz. Nem tudom, hogy miatta, vagy sem, de már nem kell rókát és aranysakált kergetnem a kertben. Nem mintha lusta lennék, vagy sportellenes, de mégiscsak örülök neki. Azóta kevesebb a nyestsz@r is, merem remélni, hogy nem azért, mert a zsemleszínű tyúkőrző jóízűen elfogyasztja. Nálam ugyanis itt telt be a pohár. Minden reggel a nyestek potyadékát gyűjtögettem a kertben és közben arra gondoltam, hogy ennyi erővel kutyát is tarthatnék, hasznosabb lenne, mint a nyest. És akkor beköszönt az aranysakál. Arra gondoltam, talán jobb, mint a róka, nem tud kerítést mászni, de azért, ami sok, az sok. Nem is tudtam, hogy köpjek vagy nyeljek, mikor egyik reggel kiengedtem a tyúkokat az udvarukba, térültem-fordultam a friss kanna vízzel és ott ült az alsó kapuban. Elkergettem. Nagyon büszke voltam magamra. Egészen addig, míg fel nem fedeztem, hogy csak tíz méterrel változtatta meg a figyelőállását. Akkor megkergettem a gyümölcsfasövényben, de délután megint visszajött. Idén már meg sem bírom számolni, hogy hány baromfi esett a ragadozók áldozatául. Két futókacsa, egy némakacsa, megközelítőleg hat tyúk, amiből csak egyet bírt átvinni a kerítésen a róka, a többi az udvarban maradt. Szóval közöltem Ferivel, hogy ide kutya kell, de íziben.
És lett. A rajongóm lett. Az árnyékom lett. És nagyon élvezem.
A személyzet még mindig elkötelezett híve a mosogatásnak, csak a felállás más egy kicsit.
Így látjuk a legtöbbet.
Esetleg így.
Táplálkozása kiegyensúlyozott. Műanyag, bőr, fa és egyéb tárgyak magáévá tétele mellett gondoskodik a fűnyírásról és a frissen nyílt virágokról is.
Fárasztó a konyhaszolgálat, készül az ebéd.
Megjegyzések
Aranysakál mostanra egész megvetette a lábát mifelénk, de szerencsére hetek óta nem találkoztam vele.